Több száz millió jüant költöttek arcmaszkra

Több száz millió jüant költöttek arcmaszkra

Összesen több száz millió jüanjába, vagyis átszámolva több tízmilliárd forintjába került a légszennyezés elleni védekezés idén a kínai lakosságnak. Ez derül ki a legnagyobb internetes áruház, a Taobao most közzétett statisztikáiból.

Az adatokból szerint az ázsiai ország online kereskedelmének több mint 80 százalékát bonyolító taobao.com-on idén eddig 870 millió jüan (32 milliárd forint) értékben vásároltak arcmaszkokat és légtisztító berendezéseket. A részletes statisztikákból jól látszik, hogy a jellemzően szmogos időszaknak számító őszi és téli hónapok kezdetekor jelentősen megugrott a kereslet, mely december elején, az ország több pontján (így a 24 milliós Sanghajban is) rekordot döntő szennyezettség idején tetőzött. A legtöbb arcmaszk és légtisztító Sanghajban kelt el, ahol egész évben csaknem 70 millió fogyott maszkokból. Az eladási mennyiséget tekintve a metropoliszt a környező Csöcsiang és Csiangszu tartományok követik.

Az ország teljes területén tavaly óta háromszoros érdeklődés mutatkozik arcmaszkok után, az élelmes árusok pedig ma már minden méretben és stílusban kínálják azokat, egyfajta divatot is teremtve a kényszerű kiegészítő körül. Az internetes eladások mellett a hagyományos boltok és áruházak, gyógyszertárak értékesítése is megugrott idén, számos kelet-kínai nagyvárosban például komoly hiány mutatkozott maszkokból és légtisztítókból december elején.

A kereskedőkön túl a befektetők is komoly mértékben profitálhatnak a kialakult helyzetből. A sanghaji tőzsde egészségügyi alindexe hagyományosan látványos erősödést mutat a szmoghelyzet romlása esetén, s a hosszú távú görbe általánosságban is felfelé ível. A légszennyezés a tőzsdei elemzők szerint nem is csupán a gyártó cégek papírjait hajtja fel a kínai tőzsdéken, de a környezeti alapokba való befektetéseket is fellendítheti, mely akár a következő években is jellemző trend lehet.