Pánikgomb hegyvidékieknek

Pánikgomb hegyvidékieknek

Okostelefonokra letölthető ingyenes alkalmazás segíti a Hegyvidéken élők közbiztonságát a jövőben.

Az alkalmazás – amelyet a XII. kerületiek biztonságának növelése érdekében fejlesztett ki a hegyvidéki önkormányzat – csütörtöktől androidos eszközökre, október közepétől pedig iOS rendszerű telefonokra is letölthető lesz. A program a nap 24 órájában azonnal elérhetővé teszi a hegyvidéki rendészet ügyeletesét. Az általános segélyhívószámokhoz képest jelentős újítás, hogy az alkalmazás a hívással egy időben automatikusan elküldi annak a helyszínnek a GPS-koordinátáit is, ahonnan a hívást kezdeményezték. A rendészet központjában így abban az esetben is tudni fogják, hogy hová kell menniük, ha a bajbajutottnak nincs lehetősége azt elmondani.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester a fejlesztést bemutatva kiemelte, a rendészet munkatársai hívhatják szükség esetén a rendőrséget is. Alapvetően a XII. kerületben működik az alkalmazás, itt tudnak segítséget nyújtani a leggyorsabban – hívta a fel a figyelmet a polgármester, hozzátéve: az a cél, hogy a pánikgombot elsősorban a fiatalok használják, ők kerülhetnek a leginkább veszélyeztetett helyzetbe a közterületeken, parkokban. 
Hangsúlyozta, noha az elmúlt években javult a közbiztonság a kerületben, igyekeznek azt még jobbá tenni, ezért újabb rendőrjárőrök álltak szolgálatba, és hevederzárakat szereltek fel idős emberek lakásaira.

Petrik Máté, az alkalmazást fejlesztő Appsters Kft. ügyvezetője elmondta, az alkalmazásban meg kell adni a felhasználó telefonszámát. Működése rendkívül egyszerű, hiszen egy közterületi pánikszituációban egyetlen gombot kell csak megnyomni. A központi telefonszámot az alkalmazás azonnal tárcsázza, lehetővé téve, hogy a pánikhelyzetben lévő ember azonnal kapcsolatba lépjen a segítségnyújtóval. A hegyvidéki önkormányzat azt is közölte az MTI-vel, hogy csütörtökön adták át a Hegyvidék Multipont Kártya “Többet tehet, mint gondolná” programjának első ütemében összegyűlt, 500 ezer forintból vásárolt ritmusfejlesztő hangszereket a kerületi Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolának.