Új őrlési technológia

Új őrlési technológia

szélmalom

A technológiát 2,5 éves, 464 millió forintos kutatás-fejlesztési projekt keretében dolgozták ki, amelyhez a zrt. 286 millió forint európai uniós támogatást nyert el a Gazdaságfejlesztési Operatív Program forrásaiból – írták közleményükben. A fejlesztésben ötvenen, mérnökök, operátorok vettek részt.

Az innovációnak köszönhetően a vállalat az eddigi finomliszt, búzadara és más malomipari termékek gyártása mellett képessé vált magasabb vízfelvevő képességű liszt előállítására. 

A cég korábbi ismertetése szerint erre azért volt szükség, mert a stabil minőséget a malmok a különböző minőségű búzák keverésével érhetik el, ez azonban nem mindig felel meg a sütőipar elvárásainak. A gyártók ezért gyakran stabilizátorokat, állományjavító szereket alkalmaznak. A magas vízfelvételi képességű liszt hozzáadásával ugyanakkor hosszú távon stabillá lehet tenni a liszt minőségét.

A szekszárdi malom 2014. novemberben kezdte el az új típusú liszt kísérleti gyártását, amelynek ideje alatt havonta 250-300 tonnát állítanak elő.

A 2014-ben 10,4 milliárd forint árbevételt elérő Sikér Zrt. évente mintegy 100 ezer tonna lisztet gyárt, ezzel a hazai piacon tíz százalékos a részesedése. A cég 2015. évi várható árbevétele 9 milliárd forint körül lesz, a fejlesztésnek köszönhetően a kísérleti gyártás után már az első évben 10 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak.