Budapesti gimnazisták nyerték a PénzSztár versenyt

Idén a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium csapata szoros küzdelemben szerezte meg a 2015. évi PénzSztár címet és a fődíjakat a harmadik Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny döntőjében. Ezt közölte a rendező TAS-11 Kft.

A közlemény szerint a Takarékbank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt szakmai partnerségével megrendezett hatfordulós PénzSztár versenyre több mint 1000 csapat nevezett be hazai és határon túli magyar középiskolákból, akik közül a legjobb négy team vett részt az országos döntőben.

A versenyzőknek a végső fordulóban összesen 12 feladatot kellett teljesíteniük. Házi feladatként 2-3 perces videót kellett készíteniük, bemutatva, hogy miért is fontosak számukra a pénzügyek és hogyan készültek a PénzSztár versenyre. A korábbi fordulókból ismert igaz-hamis, több-kevesebb és definíciós típusú kérdések mellett gyakorlati jellegű feladatok során is bizonyítaniuk kellett tudásukat a diákoknak.

A döntő győztese, és ezzel együtt a 2015. évi PénzSztár cím birtokosa a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium csapata lett, tagjai elnyerték a verseny fődíjait, a Magyar Takarékszövetkezeti Bankban kibocsátott bankkártyán átvehető, fejenként százezer forintot és a HVG részéről felajánlott egy-egy okostelefont. A második helyezést a Békéscsabai SzC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskolájának csapata szerezte meg, a harmadik a Győri SzC Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolájának csapata lett.

“Biztató, hogy a fiatal, 15-18 éves korcsoport nemcsak az alapvető pénzügyi fogalmakkal van tisztában, hanem összetett pénzügyi kérdésekben is átfogó ismeretekkel rendelkezik, valamint pénzügyi tudatossága is átlagon felüli” – összegezte Vojnits Tamás, a Takarékbank vezérigazgató-helyettese, az öttagú szakmai zsűri tagja a verseny tapasztalatait.

Vas Adrienn, a NAV Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézetének főigazgatója hozzátette: a NAV társadalmi küldetésének tekinti a jövő nemzedék pénzügyi kultúrájának fejlesztését, adótudatos magatartásra nevelésének támogatását és ezen keresztül az adómorál javítását.