Energiát gyűjt be a kínai karkötő

Energiát gyűjt be a kínai karkötő

Kínai kutatók kifejlesztettek egy karkötőt, amely begyűjti a csukló mozgásakor keletkező biomechanikus energiát, amelyet át lehet alakítani elektromossággá és fel lehet használni elektronikai eszközök akkumulátorának feltöltéséhez.

Vu Zsi-ji és munkatársai a Csunkgingi Műszaki Egyetemen és szecsuáni Kínai Műszaki Fizikai Akadémián az Applied Physics Letters tudományos folyóiratban tették közzé tanulmányukat a fejlesztésről.

Az energiabegyűjtő karperecet fel lehet használni a különféle tevékenységek megfigyeléséhez használt nyomkövetők, okosórák akkumulátorának és az egészségi állapotot figyelő applikációknak a töltéséhez – mondta el Vu a Phys.org. tudományos-ismeretterjesztő hírportálnak.

A karperec az elektromágneses kölcsönhatás alapelvén működik, amikor egy vezetőben elektromos feszültség indukálódik. A karperec külső burkában elektromosságot vezető réztekercs forog egy belső burok körül. Ebben a belső burokban helyeztek el két mágnest, amely forog a viselő csuklómozgására. Ahogy a mágnes a réztekercsen áthalad, az elektromágneses indukciónak köszönhetően feszültséget termel.

Farady törvénye szerint a megtermelt feszültség mennyisége egyenesen arányos azzal, ahányszor a mágnes megfordul a karkötőben. Minél gyorsabb a mozgás, annál nagyobb áramot termel a karkötő. 

A kutatók bemutatták, hogy egyetlen csuklórázásból a karkötő képes feltölteni egy kicsiny akkut körülbelül egy volttal a másodperc törtrésze alatt, és több mint egy milliwatt áramot termelni.

A karkötő legnagyobb előnye, hogy képes átalakítani a haladó mozgást minden irányban rotációs mozgássá – magyarázta Vu.