
Papp Gergely szegedi diák is díjat kapott a világ legnagyobb, fiataloknak szóló tudományos és innovációs versenyén, amelyen saját készítésű hangszórójával indult.

A kínai űrprogram részeként hamarosan útnak indítják a Sencsou-10 űrhajót, fedélzetén három űrhajóssal. Ezt jelentette be az előkészületek utolsó fázisának kezdetét hétfőn a program szóvivője.

A Hold a korábbi feltételezéseknél jóval hosszabb ideig, legalább 3,56 milliárd évvel ezelőttig rendelkezett a földihez hasonlóan erős mágneses térrel - állapították meg tudósok egy új tanulmányban, egyszersmind leszögezve: azt viszont továbbra sem tudják, hogy mikor és miért indult hanyatlásnak a jelenséget kiváltó belső dinamómechanizmus.

Sikeresen útjára indították a Francia Guyanában található kourou-i űrközpontból az Európai Űrügynökség második Vega hordozórakétáját közép-európai idő szerint kedden hajnalban.

A teknősembriók addig fészkelődnek-mozgolódnak tojásaikban, amíg a védőburok hűvösebb vagy melegebb szegletébe nem jutnak: egy most közölt tanulmány szerint különleges képességük birtokában ráadásul azt is megválaszthatják, hogy milyen neműek legyenek.

A személyiség kifejlődését nem a genetikai örökség határozza meg, a viselkedési sajátosságokat inkább külső tényezők, elsősorban a neveltetés formálja.

Hasonlóan a legtöbb emberhez, a csimpánzok érzelmi reakciói is intenzívek, ha a bukás kockázatával kell szembenézniük.
Újabb Árpád-kori sírcsoportra bukkantak Orosháza határában földmunka közben, a régészeti munkálatok pénteken kezdődtek.

A magzat már a méhen belül gyakorolja a fájdalmas arckifejezést. A grimaszolással és sírással a kommunikációra készülnek.

Az alultápláltság évente 3,1 millió kisgyermek halálát okozza, az öt év alattiak halálának 45 százalékát teszi ki.

Csaknem 1800 középiskolás diáklány nyerhetett betekintést a "férfias" szakterületekbe országszerte a Lányok napján.

A heveny falósejtes fehérvérűség (AML) kialakulásáért és a felgyógyulás utáni kiújulásért felelős sejteket elpusztító módszert fejlesztettek ki japán tudósok.

A mélyebb hangú cégvezetők sikeresebbek, mint a magasabb orgánumúak. Erre a megállapításra jutottak amerikai kutatók.

A növényvilágban is megfigyelhető, hogy a palánták gyarapodására jótékony hatással vannak a közvetlen környezetből érkező biztató, barátságos szavak. Ez derült ki egy új kutatásból.
fotó: Varga György/MTI
Több méter hosszú kihegyezett cölöpök, az egykori kanizsai vár maradványai kerültek elő hétfőn Nagykanizsán, a már két éve zajló csatornaépítés közben.
fotó: Bruzák Noémi/MTI
Átadták a fiatal diákok számára meghirdetett 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobbjainak járó díjakat: három első, négy második, három harmadik, illetve négy különdíjat ítélt oda a zsűri, és kilenc pályázatot kiemelt dicséretben részesített.

Az árvíz levonulása után fontos az alapos takarítás és fertőtlenítés, amellyel elkerülhető egy járvány kialakulása.

Egy új elmélet szerint az ember nem azért emelkedett két lábra, mert egy éghajlatváltozás lekényszerítette a fákról, hanem mert álló testtartásban, két lábon sokkal könnyebb volt járkálni a meredek afrikai sziklákon.

Háromszáznegyven a Fudzsira kísértetiesen hasonlító, de természetesen annál jóval alacsonyabb hegy található Japánban a szakrális csúcsnak otthont adó Sidzuoka prefektúra gyűjtése szerint.

A lebegő mágnesvasút (maglev) új, 500 kilométer/órás utazósebességre képes generációját mutatták be a hét elején Japánban, amely a vasúti rendszert fejlesztő cég szerint az első lépés a szupergyors szerelvények üzembe állításához vezető úton.

Nem azért, mert fáradtak, és még csak nem is azért, mert álmosak. A legtöbb tudós szerint éppen hogy azért, mert kellőképpen fejlettek.