Hatezer éves házakra bukkantak

Hatezer éves házakra bukkantak

régészetNégy hatezer éves ház maradványaira bukkantak a szakemberek a délkelet-angliai Berkshire megyében. A radiokarbonos kormeghatározás szerint a Windsor melletti kőfejtő területén feltárt épületek Nagy-Britannia legöregebb házai közé tartoznak.

Az első épületet öt évvel ezelőtt találták a Wessex Archaeology nevű vállalat szakemberei. A felfedezés híre hatalmas izgalmat váltott ki, mivel nagyon kevés ház maradt fenn ilyen régi időkből Angliában, egy egész épületegyüttes feltárása pedig példa nélkülinek számít.

A kutatók szerint bár csupán a falalapok és a dúcnak ásott gödrök maradtak meg a Windsor melletti Kingsmead kőfejtő homokos talajában, az alapzatok mérete arról árulkodik, hogy egykor hatalmas, feltehetőleg a gabonamagok és élelmiszerek tárolására alkalmas, padlástérrel ellátott építmények állhattak a területen.

Az épületek egyikén végzett radiokarbonos vizsgálat nagyjából Kr.e. 3800 és 3640 közötti időre helyezte létrehozása idejét. A kutatók reményei szerint a szerves leletek – köztük elszenesedett sültétel-maradványok és mogyoróhéjak – alapján a többi épület korát is sikerül meghatározniuk.

A házak alapja négyszögletes, belül mindegyikük kettéosztott. A legnagyobb épület 17×7 méteres alapterületen nyugodott, és a szakemberek úgy vélik, hogy mindegyik zsúpfedelű volt. A helyszínen talált leletek között edények, nyílhegyek és kőből készült gabonaőrlők is sorakoznak.

Az ásatást vezető Alistair Barclay szerint bár az épületeknek csupán az alapjuk élte túl az elmúlt évezredeket, a földben megmaradt szerkezeti elemek értékes bizonyítékul szolgálnak a hajdani gerendamegmunkálási technikákra, adta hírül a The Guardian című brit napilap internetes oldala.