Az önbizalom nekik is kell…

Az önbizalom nekik is kell…

virágA növényvilágban is megfigyelhető, hogy a palánták gyarapodására jótékony hatással vannak a közvetlen környezetből érkező biztató, barátságos szavak. Ez derült ki egy új kutatásból.

A tudományos vizsgálat alátámasztotta kertészek gyakorlati tapasztalatát, amely szerint a csilipaprika növekedésének kifejezetten jót tesz, ha bazsalikom mellé ültetik. A kísérletben azonban a palántákat elszigetelték a felnőtt bazsalikomok kémiai, fénnyel vagy érintéssel közvetített jelzéseitől, kizárólag “hangjelzéseik” érhették el a csilicsemetéket.  “Az eredmény azt sugallja, hogy a növények képesek egy még számunkra ismeretlen mechanizmus segítségével kedvezően befolyásolni a magok és palánták fejlődését. Feltételezésünk szerint olyan akusztikus jelzéseket vesznek igénybe, amelyeket valószínűleg sejteken belüli nanomechanikai rezgésekkel keltenek, hogy azok révén kommunikáljanak szomszédjaikkal” – fejtette ki Monica Gagliano, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem kutatója, a BMC Ecology című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője.

A vizsgálat újabb bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a növények hang útján is “beszélnek” egymással. Az ausztráliai tudós már kimutatta, hogy károsan hat az ánizskapor-palántákra, ha elvágják őket a felnőtt növények kémiai jelzéseitől, jóllehet azokat – lényegében rosszindulatú vegyi anyagokat – a “nagyok” azért bocsátják ki, hogy fékezzék a versenytársak szaporodását. Számtalan tanújelét fedezték már fel a növények és a rovarok között működő jelzésrendszernek: az orchideák például csak egy bizonyos méhfajta magas frekvenciájú zümmögésére bocsátják rendelkezésére virágporukat.

A tudósok eddig is tisztában voltak azzal, hogy a növények kémiai jelzések segítségével figyelmeztetni tudják egymást, egyebek között olyasmire, hogy “Ide nem szabad magot elszórni”, vagy “Vigyázat, tehén közeledik!”. Monica Gagliano meggyőződése szerint hasonló kapcsolatot képesek teremteni egymás között hang útján is. A tanulmányban ismertetett kísérletben a tudós vezette csoport nyomon követhette, hogy a csilimagok gyengén csíráznak, ha nincsenek mellettük más,  barátságosan duruzsoló növények. Rögtön gyarapodásnak indultak azonban, ha  felnőtt csilipaprikák vagy bazsalikomok társaságát élvezhették, még ha azokkal csak rezgések útján érintkezhettek is.

Kapcsolódó cikkek