A fiatalokat szólították meg idén a mellrák elleni küzdelem szervezői

A fiatalokat szólították meg idén a mellrák elleni küzdelem szervezői

Mellrák elleni sétaElsősorban a fiatalabb generáció tagjait szólították meg a mellrákellenes kampány szervezői a hagyományos, Lánchídon átvonuló sétával vasárnap. A rendezvényhez - az egészségmegőrzés jegyében - többen kerékpárral, riksával és rollerrel csatlakoztak.

Ebben az évben az emlőrák ellen küzdő kampány “fiatalítását” tűzték ki célul a szervezők, hogy egy olyan egészségtudatos generáció nőhessen fel, amelynek tagjai már fiatal korban tisztában vannak a betegségek kockázataival és azok megelőzésének fontosságával – hangsúlyozta az esemény nyitó sajtótájékoztatóján Körtvélyes Éva, az akciót szervező Egészség Hídja Összefogás Egyesület elnöke. Kiemelte, Magyarországon minden hetedik nőt érint a mellrák és lassan nincs olyan, aki ne tudna szűkebb vagy tágabb környezetében olyanról, akit megtámadott a betegség. Vass László, az egyesület főtitkára hangsúlyozta: az egészséges életmóddal, az önvizsgálattal, a rendszeres szűrővizsgálatokkal megelőzhető a kór, illetve minél korábban ismerik fel, annál nagyobb százalékban lehetséges a teljes gyógyulás. “A mellrák elleni küzdelem nem a nők magánügye, hanem kiemelkedően fontos közügy és alapvető társadalmi kérdés, hiszen egy édesanya, feleség elvesztése nemcsak a családra, de közvetve a tágabb közösség életére, a társadalomra is kihat” – mutatott rá a megelőzés fontosságára Balatoni Mónika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Hozzátette, fontos, hogy családjuk mellett a nők odafigyeljenek saját egészségükre is, szakítsanak időt sportolásra, feltöltődésre és vegyék igénybe az ingyenes mellrákszűréseket. Balatoni Mónika elmondta, hogy ebben az évben Budapest mellett több vidéki városban is szerveztek sétákat a héten a daganatos betegség megelőzéséért. Az eseményen egyebek mellett bemutatták a Breast Partner nevű mobilalkalmazást is, amelyről Dank Magdolna onkológus elmondta, az okostelefonokra letölthető applikáció célja, hogy a nők jobban megértsék az esetleges mell- és petefészek-daganatos megbetegedés utáni orvosi lépéseket, hogy az információ és ismerethiány ne tartsa vissza őket a szűréseken való részvételtől. Az egészséges életmód hangsúlyozásaként többen nem gyalog, hanem kerékpáron, rolleren, gördeszkán tették meg a Magyar Telekom székháztól indulva a Vörösmarty térig tartó sétát. Ebben az évben sok cég és szervezet kapcsolódott az akcióhoz, így rózsaszínbe borult az egész Váci utca, ahol számos üzletben a vásárlók az akció rózsaszín karkötőjét kapták ajándékba vagy megvásárolhatták az erre az alkalomra készített eszközöket, amellyel az egyesület munkáját támogatják.

Kapcsolódó cikkek