Vörös rókalepkét találtak a nyíregyházi Sóstói-erdőben

Vörös rókalepkét találtak a nyíregyházi Sóstói-erdőben

Vörös rókalepkeRitkaságszámba menő, védett vörös rókalepkét találtak a helyi E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület tagjai a nyíregyházi Sóstói-erdőben - erősítette meg a szervezet elnöke az egyesület szakmai kiadványában közzé tett információt pénteken az MTI-nek.

Tömöri László elmondta, hogy a lepkefajt 1970-től Magyarországon kipusztult fajként tartották számon, de 2000-es évek elején ismét láttak vörös rókalepkét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hegységekben, valamint a Szatmár-beregi-síkságon, illetve a nyírségi tájegység erdőiben is. A nyíregyházi Sóstói-erdőben most talált példányt az egyesület tagjainak sikerült lefényképezni, s a fotók alapján állapították meg a szakértők, hogy különlegességnek számító vörös rókalepke látható a felvételeken. Az elnök megjegyezte, először azt hitték, hogy nagy rókalepkét örökít meg a fénykép, de aztán a tüzetesebb vizsgálódáson kiderült, a ritka vörös rókalepkéről van szó. A vitát végül a rovar lábainak színe döntötte el. A nagy rókalepkének ugyanis sötét színű végtagjai vannak, míg a vörös rókalepkének a lábai világosak, sárgásak. Szigetvári Csaba, az E-misszió Egyesület projektvezetője hozzátette, hogy az utóbbi hetekben Nyíregyháza környékén néhány helyen ugyancsak láttak vörös rókalepkét, ami a szakemberek szerint arra utal, hogy szaporodóban van a térségben. A vörös rókalepke (Nymphalis xanthomelas) Közép-Európától, Dél-Európán át, Ázsiáig terjedően, lokálisan fordul elő. Mérete, 50-65 milliméter. Élénkvörös szárnyainak felületét fekete foltok tarkítják, elülső részein egy-egy világos színűvel, s a szélek feketén szegélyezettek. Hátulsó szárnyrészein néhány félhold alakú világoskék szegélyvonal is látható. Petéit a víz fölé hajló fűz- és nyárfaágakra rakja. Kifejlett példányai áttelelnek és az új nemzedék júniusban-júliusban repül.