Ilyenről még biztos nem hallott

Ilyenről még biztos nem hallott

doki

A műtét végül sikerült, állapota javulóban van és már az ujjait is meg tudja mozdítani – jelentette a kínai média pénteken. A Csou családnevű férfit a közép-kínai Hunan tartomány Hsziangtang nevű városában érte a szerencsétlenség, amelyben bal kezét levágta egy gép. Mivel a helyi kórházban kizárólag az amputáció lehetősége merült fel, átszállították a tartományi központ jobban felszerelt és több szakemberrel ellátott Hsziangja nevű kórházába, ahol 2013-ban egy orvoscsoport már végzett hasonló visszavarrásos műtétet. A sérült idegek és inak gyógyulásához azonban több időre volt szükség, ezért az operáció kezdetéig – a kézfej vérellátásnak biztosítása érdekében – kezét ráoltották a beteg térdére – közölte a Hszinhua hírügynökséggel Tang Csü-jü, a kézmikrosebészeti osztály vezető főorvosa Csangsában.

“Normális hőmérsékleten egy levágott ujjnak tíz órán belül vért kell kapnia. Ez az idő rövidebb, mint egy levágott végtag esetében” – jegyezte meg Tang. Hozzátette, ha a vérellátás a lehetségesnél hosszabb időn át szünetel, a szövetek elhalnak, s akkor már nincs is értelme a visszavarrással próbálkozni. 
Csou kézfeje több mint egy hónapon át “kapcsolódott” a térdéhez, s amikor az orvosok elérkezettnek látták az időt, egy 10 órás műtéttel visszaoperálták az eredeti helyére.