Ez a kiválasztott

haris madár

A közlemény szerint a június 25-től tartott internetes szavazáson a három felkínált lehetőségre – haris, fürj és ugartyúk – 4066 voks érkezett. A haris az első helyet a 1524 szavazattal (37 százalék) szerezte meg, a második 1291 szavazattal (32 százalék) az ugartyúk lett, míg a harmadik helyen 1252 (31 százalék) vokssal a fürj végzett. A lakosság döntése meglepte az MME szakembereit, akik az ismertebb fürjet, és a kirívó megjelenésű ugartyúkot várták az első és a második helyekre.

Az MME 1979-ben elindított “Az év madara” programjának célja és küldetése olyan fajok vagy madárcsoportok és élőhelyük társadalmi szintű bemutatása, amelyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak – a 2016-ban az agrár- és vadgazdálkodóknak – különösen fontos szerepe van. 
A recsegő hangot hallató haris nem csupán a síkvidéki, hanem a dombvidéki és előhegységi üde, magas füvű rétek védett madara. Élőhelye és hosszú távú vonuló viselkedése fokozottan veszélyeztetetté teszik a fajt. A gépi kaszálás egész fészekaljakat pusztít el, a mediterrán régió kíméletlen madárvadászata – csak Egyiptomban évi 9-14 ezer harist lőnek le és ejtenek hálóval csapdába – pedig a vonuló egyedeket ritkítja folyamatosan.

A haris érdekessége, hogy elsősorban szürkületkor és éjszaka énekel, amikor a jellegzetes recsegő hang – a faj latin tudományos neve is a hangutánzó Crex crex – a hidegebb, sűrűbb levegőben messzebb terjed. 
Az év hátra lévő időszakában az MME szakmai stábja a haris fészkelő állományának védelmét segítő ajánlásokat dolgoz ki a gazdálkodók számára, emellett a madárfajt bemutató szóróanyagokat is készít, és országszerte éjszakai hariskereső túrákat szervez 2016 tavaszára – olvasható a közleményben.