Sikeres a kampány Kaposváron

Sikeres a kampány Kaposváron

Sikeresnek értékelte a négyévesnél fiatalabb kaposvári gyerekek bárányhimlő elleni védőoltásának támogatásáról szóló önkormányzati kezdeményezést a somogyi megyeszékhely polgármestere szerdán.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a dotációnak köszönhetően az érintett korcsoportba tartozók oltottsága húszról kilencven százalékra nő. Kaposvár az országban az elsők között, februárban döntött arról, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők ingyen, mások hatezer forintért juthatnak hozzá a két részletben beadandó, darabonként tízezer forintba kerülő oltóanyaghoz – emlékeztetett. Hozzátette: a város húszmillió forintot különített el erre a célra, amit szükség esetén kiegészít.

A polgármestert korábban két házi gyermekorvos, Fintics Klára és Bognár Márta kereste meg, hogy segítséget kérjen a védőoltások megvásárlásához az esetenként súlyos szövődményekkel járó bárányhimlő ellen. Kérésüket azzal indokolták, hogy a védőoltást anyagi okok miatt kevesen vették meg.


Fintics Klára a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy az önkormányzati kampánynak köszönhetően mintegy hétszáz gyermek kapta-kapja meg a védőoltást, ennek köszönhetően várhatóan megszűnnek a bárányhimlő-járványok Kaposváron.
 Szita Károly utalt rá, nem a bárányhimlő az első, amelynek megelőzésére nagy hangsúlyt fektet Kaposvár, a város úttörő volt az idősek tüdőgyulladás elleni oltása és a HPV elleni vakcina támogatásában is.