Szavazzon, hogy tudjuk, mi a véleménye!

Önt érdekli a politika?

Igen
Nem
Csak bizonyos időszakokban (pl. választás) figyelek rá
Nem tudom

Közérdekű információk

Emiatt jelentős a gerecsei őskrokodil felfedezése

2018. május 14. Sikeradó/MTI

dinoszaurusz

Fontos anatómiai információkat hordoz a gerecsei őskrokodil. Erről beszélt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Őslényi Tanszékének egyetemi docense az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Ősi Attila paleontológus elmondta, hogy a csaknem ötméteres krokodil csontvázának 30-40 százaléka előkerült, az 1996-ban megtalált maradványok között csigolyák, bordák, páncélelemek és fogak is vannak. A 180 millió éves csontokból következtetve átmeneti fajnak számít, a krokodilok családjának azt az ágát képviseli, amelyik először alkalmazkodott a tengeri életmódhoz is - hangoztatta. Hozzátette, az állat erős végtagjai arról árulkodnak, hogy a szárazföldön is tudott járni.

Egy csigolya révén ismerté vált a farokúszó, amelyből arra lehet következtetni, hogy jól úszott. Ezt támasztja alá az is, hogy maradványait tengeri üledékes kőzetekben találták meg - fűzte hozzá. A két-három centiméteres, hegyes, kúpos fogak alapján ragadozó volt, halakkal, kisebb krokodilokkal, gerincesekkel és gerinctelenekkel is táplálkozhatott - fogalmazott a paleontológus. 


0
E-mail cím:


Jelszó: