A siker titka 3. rész

A siker titka 3. rész

a

Leírtuk már, miért nem élnek meg nálunk a máshol oly sikeres tévés licenszek, miért kellene ezeket magyarra fordítani. Azt is, hogy ha a jó ötletünk mellé nem tudunk jó családi hátteret vagy jó csapatot felmutatni, legyen bármilyen világmegváltó is a gondolat, nem érdemes belevágni. Most nézzük meg, egyáltalán mitől számít egy ötlet zseniálisnak.

Londonban egy izgalmas műsort sugároz a tévé. Az egyik leggazdagabb angol vállalkozónak keresnek mindent tudó és dolgozni szerető asszisztenseket. A jelentkező fiatal delikvenseket csoportokba osztják és feladatokat adnak neki. Az egyik adásban egy gyerekkiállításról kellett valamit levadászniuk a vezérnek. Valamit, amiben van fantázia, amit tömegesen lehet gyártani és hatalmas profittal eladni az angoloknak. Az egyik csapat egy fejvédő sisakot „lőtt” magának, hiszen a kicsik állandóan rohangálnak és néha előfordul, hogy beverik a fejüket valahová. A sisakot azzal reklámozták, hogy biztos védelmet nyújt a sérülések ellen. A másik egy otthoni szülésre alkalmas kádat vitt a vezér elé, amit kifejezetten nőknek terveztek és amiben pikk-pakk levezényelhető az otthoni szülés. A harmadik pedig egyszerűen asztal sarkára rögzíthető élvédőket, amelyek gömbölyűvé és puhává varázsolják az éles sarkakat. Ők ugyanabból indultak ki, mint az első csapat, csak másképp oldották meg. A második csapat nem nyerte el a Főnök tetszését, hiszen elég kevés angol nő választja az otthon szülést, ami számára azt jelentette, hogy ebből nem lehetne fontmilliókat kaszálni. De vajon melyiket választotta a sikeres vállalkozó? Melyiket lehet jobban eladni, a sisakot vagy az asztal sarkára helyezhető élvédőket?

A válasz kulcsa a gyerekben keresendő. Mert mit csinál a gyerek? Rohangál. Ez rendben van. És mit csinál akkor, ha az élekre védőket helyezünk? Hogy reagál akkor, amikor egy sisakot akarunk ráadni? Persze, most mondhatják, hogy minden gyerek másképpen, de ez nem egészen igaz.

A nyertes csapat sem tudott kapásból válaszolni a kérdésre, de nem is kellett. Elég volt azt tudni, hogy nem tudnak rá válaszolni. Ezért úgy döntöttek, előbb megpróbálják megfejteni, mire van a családnak szüksége. Ehhez pedig az kellett, hogy valahol feltérképezzék a helyzetet. Elmentek egy családhoz és részletről – részletre, minden kis fontosak tűnő momentumot lejegyzeteltek. Így jöttek rá, hogy egy vérbeli, izgő-mozgó lurkó még egy sapkát is nehezen vesz fel a fejére, nemhogy egy motoros sisakot. Végül az élvédő mellett döntöttek. A gazdag vállalkozó persze előzetes felmérés nélkül is, kapásból ezt a terméket választotta.

Ez az ötlet nálunk is megélne. Nem kerülne sokba és alighanem nagy sikere lenne. Attól zseniális, hogy hatékonyan oldja meg a problémát. Azért, mert máshonnan közelít, mint a többi.  

A SikerAdó receptjének harmadik hozzávalója a következő:

Ha rájött a probléma kulcsára, sose bízza a véletlenre. Alaposan gondolja át, mit kínál, hogy másoknak mire van szüksége. Ha kell, készítsen felmérést és biztosan Önre talál a zseniális megoldás.