Új munkahelyek a csengeri cipőgyárban

Új munkahelyek a csengeri cipőgyárban

cipőÁprilis elején kezdődhet el a próbaüzem a csengeri cipőgyár több mint egymilliárd forintból kibővített gyártócsarnokában.

Juhász János, a német érdekeltségű Josef Siebel Cipőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója szerdán azt mondta, a mintegy kétezer négyzetméteres, uniós támogatás segítségével felépített csarnok már szerkezetkész, jelenleg a gépeket telepítik. A termelés, a próbaüzem követően várhatóan egy műszakban indul be, melynek során negyven-negyvenöt fő foglalkoztatására lesz lehetőség. A gyártás felfutásakor azonban már nyolcvan-kilencven ember fog dolgozni kétműszakos munkarendben. Ezzel tizenötről száz fölé emelkedik a foglalkoztatottak száma. Az új álláshelyekre főként munkanélkülieket vesznek fel.

Az új üzemcsarnok átadásával a csengeri cipőgyárban összesen mintegy hatszázhatvan fő fog dolgozni, amelybe a munkavállalók nagyobb részét a Josef Siebel Kft. megrendelésére dolgozó, az összesen ötszázhatvan embert foglalkoztató gyártóbázis, a Szamos Cipőipari és Kereskedelmi Kft. adja. Juhász János elmondta, a Csengerben eddig nem alkalmazott, új technológia segítségével jelentősen nő a gyártókapacitás. A próbaüzemet követő időszakban napi ezerötszáz-kétezer, míg a teljes termelés beindulásakor azonban már öt-hatezer pár cipő készülhet el. A tervek szerint az első évben kétszázötven-háromszázezer pár lábbeli lesz a kapacitása a csengeri üzemnek, amely jövőre akár 1,5 millió párra is nőhet.

A német Josef Seibel Csoport évente hatmillió pár cipőt gyárt főleg Európában. A termelés döntő részét azonban az Egyesült Államokban és Angliában adják el, de a társaság lábbelijei a világ számos országában megtalálhatók. A csengeri Josef Siebel Cipőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2009-ben közel tizennégy milliárd forintos nettó árbevételt realizált, exportértékesítése elérte a 13,7 milliárd forintot. Ezzel az üzleti eredménnyel Szabolcs-Szatmár-Bereg megye harmadik legnagyobb vállalkozásává vált.