Támogatás fogyatékossággal élők foglalkoztatására

Támogatás fogyatékossággal élők foglalkoztatására

fogyatékosÖsszesen harmincöt fogyatékossággal, illetve pszichiátriai betegséggel élő ember foglalkoztatását, valamint a velük foglalkozó szakemberek képzését segíti elő egy uniós pályázat a mátészalkai és a sárospataki kistérségben.

A februárban kezdődött projekt nyitórendezvényét szerdán tartották Nyíregyházán. Az Aktív Műhely a hátrányos helyzetű régióban című, a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében zajló országos programban három alapítvány és két egyesület vesz részt, melyek döntően sérült emberek segítésével foglalkoznak. A kétéves projekt célja, hogy a fogyatékossággal élő embereket hosszabb távon is munkához segítsék, a szervezetek pedig képessé váljanak arra, hogy számukra nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatást biztosítsanak.

Pordán Ákos, a projekt gesztori feladatait ellátó Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója a nyitórendezvényt megelőző sajtótájékoztatón elmondta, a százhatvanöt millió forint összköltségű projektben három szervezet a fejlesztéseket és a képzéseket irányítja, a tényleges foglalkoztatás azonban a munkanélküliséggel leginkább sújtott mátészalkai és a sárospataki kistérségben valósul meg.

A program összesen nyolcvan szakember képzését, valamint harmincöt fogyatékossággal élő ember szociális foglalkoztatását foglalja magában. A program forrásai révén a géberjéni Jót és Jól Egyesület harminc, értelmi sérült és pszichiátriai betegséggel élő embernek, a vámosújfalui Búzavirág Alapítvány pedig öt látássérültnek kínál hat-hat hónapos munkalehetőséget.

fogyatékos

Az előbbi szervezet negyvenhárom millió forintot nyert el a pályázaton beruházási ötletével, amelynek alapja a tökmagból kinyert olaj étkezési és masszás célú hasznosítása. A harminchét millió forintból gazdálkodó Búzavirág Alapítvány kézműves tevékenységekben, kerámiakészítésben, szőnyegszövésben, vesszőfonásban tudja foglalkoztatni öt munkavállalóját. A foglalkoztatás beindításához szükséges eszközöket mindkét szervezet az elnyert pályázati összegből szerzi be.

A kezdeményezés keretében foglalkoztatásszervező és munkahelyfeltáró, valamint üzleti ismereteket bővítő képzéseken vesznek részt a bevont szakemberek. A kétéves program ideje alatt több munkáltatói fórumot és a fogyatékossággal élő emberek értékteremtő munkáját bemutató marketingkampányt is elindítanak a koordináló szervezetek.