Továbbra is jó a hangulat az értéktőzsdén

Továbbra is jó a hangulat az értéktőzsdén

Felfele mutató nyíl

Málits Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője szerint enyhe pozitív nyitás várható hétfőn, igaz némi bizonytalansággal. A befektetők ugyanis a BÉT-en a magyar kormánynak a héten várható gazdasági csomagjának bejelentésére várnak. Emiatt előreláthatólag iránykeresés, kivárás lesz a jellemző a hétfői kereskedésre, alacsony fogalom mellett.

Mohos Imre, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője is úgy vélte, hogy enyhén emelkedhetnek az árak hétfőn reggel nyitáskor a BÉT-en. A forgalom azonban gyenge, mínuszos tendenciát mutat majd a nap végére. A kivárást a kormány gazdasági csomagjára való várakozással magyarázta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 509,12 pontos, 2,26 százalékos emelkedéssel, 23.046,76 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 17,6 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol nyolcszáznegyvenöt forinttal, 3,68 százalékkal 23.835 forintra erősödött, 8,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára száztizenegy forinttal, 1,97 százalékkal 5.740 forintra nőtt, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama négy forinttal, 0,72 százalékkal 558 forintra emelkedett, forgalma 1,0 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama négyszázötven forinttal, 1,20 százalékkal 38.050 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

Az Egis 235,8 millió forintos forgalom mellett hétszázhetven forinttal, 3,75 százalékkal 21.300 forintra erősödött.

A BUMIX 1.958,54 ponton zárt pénteken, ez 23,04 pontos, 1,19 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.