Milliárdos állami támogatás két óriás beruházásnak

Milliárdos állami támogatás két óriás beruházásnak

audi és opelAz Audi győri gyárának bővítéséhez 11,2 milliárd forint, az Opel szentgotthárdi beruházásához pedig 5,5 milliárd forint állami támogatás kap - ismertette a kormány döntését Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülést követően a Parlamentben. Az Audi örömmel fogadta a bejelentést. 

Az Audi kilencszáz millió eurós beruházást, míg az Opel négyszázötven milliós fejlesztést hajt végre a következő években. Matolcsy György hozzátette, az Audi jelenértéken számított 11,2 milliárd forintos támogatása munkahelyenként hat millió forint támogatást jelent. A támogatási érték a teljes beruházás 5,2 százaléka. A beruházás három év alatt, 2013 és 2015 között térül meg. Az Opel 5,5 milliárdos támogatása munkahelyenként 6,8 millió forintot tesz ki. A támogatás a teljes beruházási érték öt százaléka, és öt év alatt, 2013 és 2017 között térül meg – fejtette ki.

audi-Győr

A miniszter hozzátette, a két óriás beruházás közvetlenül 2.634 munkahelyet hoz létre, közvetve a beszállításokkal együtt pedig tizenhétezer-ötszáz munkahely jön létre Magyarországon.

A minisztérium tavaly szeptemberben még arról tájékoztatott, hogy az Opel fejlesztése 7,5 milliárd forintos állami támogatással valósul meg. Arról, hogy miért csökkent az összeg Matolcsy György azt mondta: “jól tárgyaltunk”. A nemzetgazdasági miniszter kitért arra is, hogy e két beruházás a Mercedes kecskeméti beruházásával együtt “2 százalék GDP-többletet eredményez”; a termelés beindulásával a járműipar a teljes magyar export tizenhat-tizennyolc százalékát adja. A miniszter úgy fogalmazott, a kormány döntésével hosszú és sikeres tárgyalássorozat végére került pont. Kifejtette, a kabinet döntése azt jelenti, hogy a két beruházás támogatásával a magyar munkavállalókat támogatja.

A kormány továbbra is tartja azt az irányvonalat, hogy nagyságrendileg több beruházási támogatást kell adni a hazai kis- és közepes vállalkozásoknak – tette hozzá azzal, hogy idén az összes kormányzati támogatási forrás hetvenöt százalékát kapták a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások, huszonöt százalékát pedig a külföldi tulajdonosi részvétellel működő társaságok.

opel Szentgothárd

Matolcsy György felhívta a figyelmet, hogy mind a két beruházás esetében legalább tizenkét-tizenöt éves működésre számítanak. Kijelentette, a beruházások az állam és az ország szempontjából többszörösen megtérülnek.

A miniszter megállapította, Magyarország a térségi autóipari versenyben előrelép és a lengyelországi termelési szintet “hozza be” a két beruházással. Magyarország számára jelképes a járműipar, azon belül a motorgyártás, mert  “a térség motorja, a közép-európai térség legjobb üzleti környezetét kínáló országa szeretnénk lenni.”