Új munkahelyek Magyarnándorban

Új munkahelyek Magyarnándorban

árúvédelemÚj üzemcsarnokot nyitott a Nógrád megyei Magyarnándorban az elektronikus áruvédelmi berendezésekkel foglalkozó Shopguard Kft. Az uniós támogatással létrehozott telephelyen kilenc embernek adnának munkát.

Ezt mondta Rakovszki Vilmos beszerzési vezető az MTI-nek hétfőn. A fejlesztés az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-magyarországi Operatív Programja keretében valósult meg, a 45,3 millió forintos beruházáshoz 22,6 millió forintos támogatást nyert a társaság.

Az 1992-ben alapított budapesti székhelyű, száz százalékban magyar tulajdonú kft. budapesti és magyarnándori telephelyén ötvennyolc embert foglalkoztat. A Nógrád megyei faluban korábban bérelt épületben dolgoznak. Rakovszki Vilmos elmondta, a Shopguard Kft. a termékek kifejlesztésével, gyártásával, de a nemzetközi kereskedelmével is foglalkozik. Az áruvédelmi eszközöket, berendezéseket harmincöt országba exportálják. Termékeik közé tartoznak az áruházak kijáratánál található elektronikus kapuk, a ruhaneműkhöz kapcsolt úgynevezett örökcímkék és leoldó berendezéseik, vagy az italosüvegekre szerelhető lopásgátló biléták.