Újabb pénzekre pályázhatnak a határon túli szervezetek

Újabb pénzekre pályázhatnak a határon túli szervezetek

Pályázatot aláíró üzlettársak

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta, hogy a pályázatot az átalakuló támogatáspolitika jegyében már új elvek mentén hirdették meg,és a nagyobb szervezetek a jövőben meghatározott, világos kritériumok alapján normatív támogatást kapnak majd. A helyettes államtitkár kifejtette, hogy azt szeretnék, ha ezek a szervezetek ne erre a programra pályázzanak és ne vonják el a forrásokat a kisebb tömörülésektől és programjaiktól.

A nagyobb, nemzeti jelentőségű intézményeket és programokat jelentő szervezetek számára előre kiszámítható, hosszú távú finanszírozást szeretnének biztosítani. Ennek feltétele azoknak a kritériumoknak a teljesítése lesz, amelyet a Magyar Állandó Értekezlet tagszervezetekkel közösen dolgoznak ki. Ebbe a körbe a MÁÉRT tagszervezetek ajánlhatnak majd intézményeket, tagszervezeteket. A helyettes államtitkár felidézte, hogy április 30-án elindult a Határtalanul! tanulmányi kirándulások program, és május 4-én megjelent az oktatási-nevelési támogatásokról szóló Szülőföldön magyarul program.

Bethlen Gábor alap plakátja

Utóbbi szintén új rendszerben indul – jelezte, hozzátéve: áttekintették az elmúlt 10 év tapasztalatait, és megpróbálták a mai viszonyokhoz igazítani. Ennek jegyében a kifizetéseknél áttérnek a banki rendszerre, ami nemcsak modernebb, hanem sokkal olcsóbb is lesz. Partnerszervezetül szakmai szervezeteket választottak, hogy ne a politikai befolyás érvényesülhessen, hanem valóban szakmai szempontok. 

Répás Zsuzsanna az RMDSZ politikusok kritikájára, miszerint a kormány megsértette a magyar-román kormányközi szerződést azzal, hogy az ottani magyar pedagógusszervezetnek adta át a program koordinálását azt mondta, hallotta ezeket az aggodalmakat és értetlenül fogadta őket. Mint mondta, értelmezésük szerint Magyarország a szerződést nem sérti meg, mert nem történik más, mint alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez, nagyon hosszú idő telt az oktatási-nevelési támogatások folyósításának kezdetétől, és azóta mind a két ország uniós tag lett.

Fontos volt a rendszer megújítása, hiszen az utalási költségek nagyon magasak voltak, több milliárd forintot tettek ki, és ezt a forrást sokkal jobb célokra is el lehet költeni. A helyi lebonyolítók feladatköre is megváltozik, kifejezetten szakmaivá alakul, s az ő dolguk az lesz, hogy iskolákkal, tanulókkal tartsák a kapcsolatot, az igényeket felmérjék. Visszatérnek a korábbi helyzethez, hiszen eredetileg is a pedagógusszövetséget kérte fel a kormány a közreműködésre.

Répási Zsuzsanna

Répás Zsuzsanna

A helyettes államtitkár a megújult határon túli támogatáspolitikával kapcsolatban kiemelte, az a cél, hogy egy helyre koncentrálják a forrásokat, és azt a szakmai tudást, amellyel elérhető, hogy ezek a források a megfelelő helyre kerüljenek. Átlátható és kiszámítható finanszírozási rendszert szeretnének létrehozni. Ulicsák Szilárd, a Bethlen Gábor alapkezelő elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az 1,2 milliárdos kereten belül kétszázmillió forint áll rendelkezésre kis összegű határon túli pályázatokra, azaz itt hatszázezer forint a legnagyobb kérhető összegű, ez a helyi pályázatokra elegendőnek bizonyult korábban is. A központi pályázatoknál hatszázezer és ötmillió forint között lehet kérelmet beadni.

Pályázni lehet nyári programokra, hosszabb, egy éven túlhúzódó programsorozatokra, és működési költségekre. A legnagyobb súlypont az oktatás támogatása, emellett kiemelten kezelik a kulturális és egyházi programokat, valamint az ifjúsági szervezetek és programjait. A kiírás során figyelembe vették a MÁÉRT-szakbizottságok ajánlásait is. A nyári, szeptember 30-ig záruló programokra június 10-ig lehet pályázni, a döntések július elején megtörténnek, innentől folyamatosak a szerződéskötések és utalások. Ezzel párhuzamosan a többi programelemre is lehet pályázni június 30-ig. Itt augusztustól, szeptembertől várhatóak a szerződések és az utalások.

ülés

A Magyar Állandó Értekezlet

A határon túli pályázók számára nyílt tájékoztató napokat szerveznek majd. Új elemként említette, hogy a helyszíni lebonyolítású pályázatoknál a lebonyolítókkal központilag szerződnek, tehát innen utalják ki a forrásokat helyszíni bankszámlára. Ezzel is átláthatóbbá teszik a rendszert. Ulicsák Az alapkezelő bejegyzése óta eltelt egy hónap alatt közel hétmilliárd forint értékű pályázati kiírást bonyolítottak le. A Határtalanul! programot ötszázmillió forintos kerettel hirdették meg, míg az oktatási-nevelési támogatások várhatóan mintegy ötmilliárd forinttal kerülnek kifizetésre.