Csökkenés jöhet a magyar részvénypiacon

Csökkenés jöhet a magyar részvénypiacon

Fejét fogó bróker

Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint mínusszal indulhat a kereskedés, ezt követően, napközben lassú konszolidáció jöhet. Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai piacok tavaly augusztus óta nem estek akkorát, mint szerdán. Ezt egyebek mellett több, a vártnál rosszabb makrogazdasági adattal magyarázta az elemző.

Gerőcs Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője megjegyezte, hogy a negatív nemzetközi hangulat Ázsiában folytatódott. Ennek ellenére nem számol azzal, hogy csütörtökön is ekkora esés történhet. A szakértő szerint kis elmozdulás, oldalazás várható a budapesti részvénypiacon. Mindkét elemző kiemelte, hogy az OTP csütörtökön forog először osztalékrészvény nélkül. Szerintük ez nem okoz drasztikus árfolyamcsökkenést, de lefelé hathat.

Otp és Mol logója

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,85 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 23.298,34 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével csökkentek.

A Mol 45 forinttal, 0,19 százalékkal 23.845 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 10 forinttal, 0,16 százalékkal 6.090 forintra csökkent, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,55 százalékkal 543 forintra esett, forgalma 758,4 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 350 forinttal, 0,96 százalékkal 36.150 forintra gyengült, a részvények forgalma 338,5 millió forintot ért el.

A BUMIX 21.66 ponttal, 1,16 százalékkal csökkent és 1.842,01 ponton zárt.