Enyhe pozitív korrekció a részvénypiacon

Enyhe pozitív korrekció a részvénypiacon

emelkedő piros nyíl

Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője pozitív fordulatot remél az elmúlt napok esése után. Fontos szintekig csökkent a BUX, a vezető papírok közül pedig a Mol és az OTP, innen kisebb visszapattanás jöhet – mondta az elemző. Hozzátette, hogy az emelkedés csak óvatos lehet, mivel a világban továbbra is sok a kockázat, ilyen a görög adósságválság, valamint az, hogy a svájci frank történelmi csúcsra erősödött az euróval szemben. 

BÉT épülete

Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője szintén elképzelhetőnek tart egy pozitív technikai korrekciót, miután az amerikai S&P 500 index fontos támaszt érintett meg a csütörtöki kereskedés során. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a görög adósságválsággal kapcsolatos félelmek továbbra is eladói nyomás alatt tartják a tőzsdéket. A hazai piacon a Mol, és az OTP lehet kitéve leginkább a hangulatváltozásoknak, a gyógyszerpapírok továbbra is kiegyensúlyozottan szerepelhetnek. Érdemes figyelni a svájci frank árfolyamát, jelenleg úgy fest, hogy a 220-as szint felett stabilizálódik, mely igen rossz hír a devizahitelesek számára.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője továbbra is negatív irányra számít, nulla közeli kezdés után. Véleménye szerint pénteken is a görög megmentésre vár a világ (Merckel-Sarkozy találkozó van a témában), de nehéz elképzelni olyan megoldást, ami megnyugtatná a piacokat, talán csak a bizonytalanság elmúlása lehet majd pozitívum, így délután ettől lehet egy nagyobb momentum valamelyik irányba. Hozzátette: “egy valami biztos, mostanában csak rossz híreket és esést látunk, ez azért már megteremti a lehetőségét a javulásnak”.

Mol Otp

A BUX 148,93 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 22.674,66 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. 

A Mol árfolyama 90 forinttal, 0,40 százalékkal 22.260 forintra csökkent, 3,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 66 forinttal, 1,13 százalékkal 5.780 forintra esett, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,78 százalékkal 552 forintra gyengült, forgalma 875,6 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 100 forinttal, 0,28 százalékkal 36.100 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 112,9 millió forintos forgalom mellett 150 forinttal, 0,77 százalékkal 19.750 forintra nőtt.