Nőtt a cégek béremelési kedve

Nőtt a cégek béremelési kedve

Tavaly a 2009-es évnél tíz százalékkal több cégnél, gyakorlatilag minden vállalatnál volt három és öt százalék körüli bérfejlesztés, és a cafetériát, vagyis  béren kívüli juttatást adó munkáltatók száma is nőtt - derül ki a DGS Global tanácsadó cég és az Ernst and Young közös felméréséből.

A felmérésben háromszázhuszonhét munkáltató vett részt, közel kétszázezer foglalkoztatottal. Eszerint a tavaly előtti évhez képest csaknem tíz százalékkal több szervezet hajtott végre egyszeri béremelést munkavállalói körében. Ez a béremelési gyakorlat minden vizsgált munkavállalói körre, vagyis felsővezetőkre, középvezetőkre, diplomásokra, ügyviteliekre, fizikai dolgozókra egységesen igaz. A legtöbb szervezetnél három és öt százalék között ingadozott a béremelés mértéke, de mivel az infláció 4,9 százalék volt, így a jövedelmek reálértékét mindössze a béremelést végrehajtó válaszadók alig több, mint harminchat százaléka tudta megóvni vagy javítani.

emberek

Tavaly a béren kívüli juttatások nagysága átlagosan csaknem 240.000 forint volt munkavállalónként évente. Az előző évhez képest 10 százalékkal nőtt az ezt a juttatási formát alkalmazó munkáltatók száma.

A 2011-es előrejelzések ugyanakkor borúlátóbbak. A válaszadók több mint fele készül változatlan összeggel a következő évre, míg mindössze egyharmada tervezi a keretösszegek növelését. A béren kívüli juttatások növelését előrejelző cégek átlagosan 4,16 százalékos emeléssel kalkulálnak. A két cég kiemelte, hogy a résztvevők csak megerősíteni tudták azokat az évek óta ismert tényeket, amelyek szerint leginkább a szakmunkás és a mester szakmunkás pozíciók betöltése a legproblémásabb. Utóbbi a megkérdezettek 88, előbbi 77 százaléka szerint számít hiányszakmának. 

A felmérés a kiszervezéssel érintett szakterületek sorrendjét is vizsgálta. A kiszervezett területek első két helyén továbbra is a bérszámfejtés és az informatika áll, bár sorrendjük 2009-hez képest felcserélődött. A bérszámfejtés aránya első helye ellenére öt százalékkal 33, az informatikáé pedig 21 százalékkal 25 százalékra csökkent egy év alatt. Az emberi erőforrás-gazdálkodásnál 17 százalékra nőtt azon vállalkozások aránya, amelyek ezt a szakterületet kiszervezik. Az idei kiszervezéssel érintett területek között továbbra is az informatika, bérszámfejtés, létesítmény-üzemeltetés, biztonsági szolgáltat és az emberierőforrás-gazdálkodás valamint a pénzügyi-számviteli tevékenység szerepel.