Hatásos javaslatok a lánctartozások csökkentésére

Hatásos javaslatok a lánctartozások csökkentésére

Láncot alkotó kezek

Az elképzelés szerint az új fórum elé akkor kerülnének az ügyek, ha – alávetési nyilatkozattal – az érintettek elfogadnák annak a döntését. Az említett nyilatkozat hiányában maradna a jóval hosszabb bírói út. A javaslatokat a Nemzetgazdasági Minisztériumnak címezte az ÉVOSZ, mivel ott készül a lánctartozások csökkentését célzó koncepció.

Az ÉVOSZ javaslatai között szerepel még az is, hogy az ajánlatkérő ne csak becslést adjon az építési közbeszerzés értékére, hanem részletes költségvetést mellékeljen hozzá. Így könnyen kiszűrhetők lennének a kirívóan alacsony ajánlatok, amelyek fenntartják a lánctartozásokat. A hét elején elfogadott új közbeszerzési törvény ezt nem teszi kötelezővé.

Egy másik javaslat pedig azt szorgalmazza, hogy a ki nem fizetett alvállalkozói számlák után lehessen visszaigényelni az áfát, miután ennek hiánya sok cég felszámolását okozta eddig is.