Óvatos napra ébredtek

Óvatos napra ébredtek

Órán álló bróker

Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője megjegyezte, hogy 1917 óta nem változott az Egyesült Államok besorolása, és 1995-ben volt utoljára felülvizsgálat alatt. A hitelminősítő intézet azért döntött a felülvizsgálatról, mert véleménye szerint egyre nagyobb az esély arra, hogy nem sikerül időben egyezségre jutni az amerikai államadósság-limit emeléséről, és ennek következtében az amerikai kormány törlesztési hátralékba kerülhet.

Gerőcs Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint is inkább az árfolyamok csökkenésére lehet számítani. Hozzátette: a délelőtti irányt befolyásolhatja az olaszországi kötvényaukció. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 507,34 pontos, 2,33 százalékos emelkedéssel, 22.276,10 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 12,8 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Kávé és üzleti magazin

A Mol 850 forinttal, 4,13 százalékkal 21.450 forintra erősödött, 4,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 130 forinttal, 2,37 százalékkal 5.625 forintra nőtt, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,08 százalékkal 564 forintra emelkedett, forgalma 610,8 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 445 forinttal, 1,23 százalékkal 36.750 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 705,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 87,6 millió forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,03 százalékkal 18.400 forintra erősödött.