Terjeszkedne a mamutcég

Terjeszkedne a mamutcég

decathlonMeglévő tizenkét áruháza mellé újabb egységeket nyit Magyarországon a Decathlon sportáruházlánc. Elsősorban a megyeszékhelyeken. A regionális logisztikai központ mellett egy kelet-közép-európai informatikai szolgáltató központ is létesül a budaörsi központban. Ezzel munkahelyeket is teremte magyaroknak.

Júliusban váltás volt a Decathlon Magyarország élén, az eddigi ügyvezető igazgató Pannya Khamphommala hét év után visszatér a franciaországi központba, utódja Pósfai Gábor, aki eddig a cég nyugat-magyarországi regionális igazgatója volt – ismertették szerdán Budaörsön, a cég sajtótájékoztatóján.

Pannya Khamphommala elmondta, a Decathlon sportáruházlánc – a sportszergyártó és -forgalmazó Oxylane-csoport tagja – hat éve van jelen Magyarországon, öt éve piacvezető a sportszerpiacon. A cég 2007-től már nyereséges volt, a 2009-2010-es eredményre azonban a válság rányomta bélyegét. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a forgalom növekedése 2010 közepétől már kétszámjegyű, a logisztikai tevékenység nélkül nyereséges a vállalat, s fél-egy éven belül azzal együtt is nyereséges lesz.

Decathlon

A Decathlon hat év alatt harminc millió terméket értékesített mintegy tíz millió magyar vásárlónak, Budapesten öt áruháza van.

A tizenhét országból, ahol a Decathlon jelen van, Magyarországot érintette a leginkább a gazdasági válság, jelenleg pedig portugál áruházaik szenvednek a válság utóhatásaitól. Pósfai Gábor elmondta, négy nagyvárosban, Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Nyíregyházán nincs még jelen a Decathlon. A következő áruház az év végén Debrecenben megy, a következő években pedig szeretnének a többi megyeszékhelyre is eljutni. Logisztikai központjukat tavaly, Hatvanban nyitották meg, ez a környező országok áruházait is kiszolgálja. Az év végén egy ugyancsak több országot kiszolgáló informatikai központ is létesül Budaörsön.

Az ügyvezető igazgató elmondta, egy áruház két-, két és fél millió eurós befektetést igényel, a logisztikai központ pedig négy milliárd forintba került. Az áruházlánc magyarországi áruházaiban és a központi irodában jelenleg mintegy hatszáz munkatársat foglalkoztat, az átlagéletkor 27 év. Valamennyi áruháznak magyar vezetője van, akiket belülről választottak ki.