Nagy segítség kisvállalatoknak

Nagy segítség kisvállalatoknak

Malac perselybe pakoló fiatalok

A programra 2015 végéig összesen tizennégymilliárd forint áll rendelkezésre. A program elsődleges célja, hogy a már piacon lévő, és jelentős piaci pozícióval rendelkező vállalatok számára tőkét biztosítson, amelynek segítéségével azok termék, kapacitás, vagy piacfejlesztést tudnak megvalósítani. A pályázónak mindezt piaci megrendelésekkel is alá kell támasztania.

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap legalább 100.000, legfeljebb 500.000 euró értékű tőkebefektetést hajt végre, adott esetben további, a juttatott tőkéhez képest maximum huszonöt százalékot kitevő kölcsönnel is kiegészítve – írja a Körics Euroconsulting Kft. közleménye.