Folytatódhat az emelkedés

Folytatódhat az emelkedés

Létrán álló üzletasszony

Gerőcs Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője optimista hangulatú nyitást vár. Hozzátette: az euróövezeti válságcsúcson elfogadott második görög mentőcsomag részleteinek hatása még nem teljesen csapódott le a piacokon, ezért várható a további emelkedés.

Az euróövezet tagországainak állam- és kormányfői csütörtök este állapodtak meg a Görögországot segítő újabb nemzetközi programról és az uniós pénzügyi válságkezelési lehetőségek kibővítéséről. Az elemző megjegyezte, hogy szerinte hosszú távon nem feltétlenül okoz majd a csütörtökihez hasonló, kitörően jó hangulatot a mentőcsomag, nagyjából ezt várta a piac. Szerinte csütörtökön a kiemelkedő optimizmust az okozta, hogy a mentőcsomaggal “kiárazódott” a görög államcsőd.

Kimutatás

Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerint is fennmaradhat az optimista hangulat a nemzetközi pénzpiacokon, így a hazai részvényindex is folytathatja az emelkedést. Varga Zoltán szerint a csütörtöki megegyezés miatt a bankpapírok különösen jól szerepelhetnek, az OTP esetében 5.700 forintnál lehet akadály. Kissé visszafogottan teljesít a Mol, de az emelkedő olajár támogathatja az árfolyamát. A gyógyszerpapírok most kissé háttérbe szorulhatnak, de visszaesés nem várható. 

Az alacsony kockázatú devizákból áramlik ki a tőke, a befektetők ismét a magas kamatozású devizákat keresik, így “ereje teljében a forint”, amennyiben az euróval szemben tartani tudja a 268 alatti szintet, akár 265-ig is visszaerősödhet a következő napokban – közölte a QUAESTOR elemzője. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,74 pontos, 1,97 százalékos emelkedéssel, 21.927,69 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 16,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 450 forinttal, 2,25 százalékkal 20.450 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 180 forinttal, 3,32 százalékkal 5.600 forintra nőtt, forgalmuk 10,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,65 százalékkal 553 forintra emelkedett, forgalma 445,3 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 305 forinttal, 0,82 százalékkal 37.400 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 581,1 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 168,5 millió forintos forgalom mellett 200 forinttal, 1,09 százalékkal 18.200 forintra csökkent.