Óvatosan nyithat a magyar részvénypiac

Óvatosan nyithat a magyar részvénypiac

Kérdőjelek

Somi András, a KBC Securities vezető elemzője úgy véli, hogy a nulla körüli nyitás után hullámvasútra kerülhetnek a részvények a BÉT-en, miután “az amerikai adósságválsághoz köthető lövészárok megmerevedett”. Szerda délután nem várható új makrogazdasági adat az Egyesült Államokból, a Fed este nyolckor publikálja a bézs-könyvet, de ez már sem a BÉT-re, sem a nyugat-európai tőzsdékre nem hat. 

A forint mind az euróval, mind a svájci frankkal szemben kissé gyengülhet szerdán – jelezte Somi András. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője szerint, bár a világ piacait látványosan nem aggasztja az amerikai adósságplafon kálvária, de a részvények árfolyamának emelkedésére kevés esély látszik. Ennek megfelelően a BÉT-en is “enyhe csordogálás” képzelhető el, nulla körüli nyitással, a nap folyamán alacsony forgalomra és hullámzó árfolyamokra lehet számítani.

BÉT épülete

Folytatódhat a sávkereskedés a hazai piacon, amíg az amerikai adósságplafonnal kapcsolatban nem sikerül megegyezni, bizonytalanság szele lengheti körül a tőzsdéket – közölte Varga Zoltán. A QUESTOR Zrt. elemzője úgy látja, hogy a vezető részvények közül az OTP, és a Mol lehet leginkább érzékeny az esetleges hangulatváltozásokra. A forint árfolyama az euróval szemben stabilizálódni látszik a 267-271-es sávban.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 144,66 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 21.724,70 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 175 forinttal, 0,85 százalékkal 20.415 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

MOL épülete

Az OTP részvények ára 4 forinttal, 0,07 százalékkal 5.539 forintra erősödött, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,65 százalékkal 538 forintra esett, forgalma 389,8 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 470 forinttal, 1,25 százalékkal 37.010 forintra gyengült, a részvények forgalma 222,8 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis értéke 28,8 millió forintos forgalom mellett 10 forinttal, 0,05 százalékkal 18.310 forintra csökkent.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.756,04 ponton zárt kedden, ez 3,36 pontos, 0,19 százalékos emelkedés az előző napi záráshoz viszonyítva.