Ez a változtatás jó irányba mutat

Ez a változtatás jó irányba mutat

Boldog üzletember

A kilenc országos munkaadói szervezet vezetői pénteken délelőtt tárgyaltak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakértőivel a készülő új Munka törvénykönyvéről, míg a szakszervezetekkel csütörtökön egyeztetett a tárca. A szakszervezetek után a munkaadók is azt javasolták a minisztériumnak, hogy az egyeztetéseket mindhárom oldal részvételével is folytassák.

Üzleti szerződés

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára konstruktív szakmai megbeszélésnek nevezte a konzultációt. Kifejtette, hogy a minisztériumi tervezet irányaival, törekvésével a munkaadói oldal egyetért, mert a törvénykönyv módosítása segíti a vállalkozások alkalmazkodását az egyre inkább változó piachoz, növeli versenyképességüket és hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez.

A konkrétumokról elmondta, hogy a munkaadók partnerek a védett kor intézményének fenntartásában, valamint elfogadják azt is, hogy a jelenlegi alapszabadságra épülő többletszabadság-rendszer fennmaradjon. Utóbbihoz ugyanakkor hozzáfűzte, ezt csak akkor támogatják, ha a tárca és a kormány partner abban, hogy a munkaszüneti napok számát nem emelik tovább. A VOSZ főtitkára hangsúlyozta,hogy javaslatot tettek annak törvénybe foglalására is, hogy a kormány a minimálbért csak azután határozhassa meg, hogy konzultált a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács munkaadói és szakszervezeti oldalával.

Forint

Dávid Ferenc elmondta, hogy a tárca nem zárkózott el attól a javaslatuktól, amely szerint a munkavállaló kérésére a szabadság egyik évről a másikra átvihető és tizennyolc hónapig felhasználható legyen. Az új Munka törvénykönyvének tervezetét ért kritikák kapcsán Dávid Ferenc hangsúlyozta, a munkaadók nem partnerek abban, hogy a munkavállalók jogfosztottá váljanak. Ugyanakkor úgy vélekedett, egyezer munkavállalót foglalkoztató vállalatnál elegendő, ha egy-három szakszervezeti vezető élvez kiemelt jogvédelmet.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető társelnöke elmondta, hogy az iparszövetségben már a válsággal egyidejűleg kezdeményezték a Munka törvénykönyvének módosítását, mert az nem felelt meg a versenyképességi kihívásoknak. Hangsúlyozta: a tervezet, amelyet ők szigorúan munkaanyagnak tekintenek, egyszerűsíti, érthetőbbé teszi a szabályrendszert. Segíti a munkahelyek megőrzését, valamint a rugalmasságot, és teret enged a helyi és ágazati megoldásoknak.

Vadász György szerint a szabályrendszer átláthatósága azért is fontos, mert a magyar vállalkozások hatvanhét százaléka mikro és kisvállalkozás, ahol nincs munkajogász. Úgy véli, a tervezet segíti az elmozdulást a távmunka és a részmunkaidős foglalkoztatás területén is. Elmondta, hogy a továbbiakban ők is háromoldalú konzultációt javasolnak. A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte, hogy a munkaadók a tárcának megküldött írásbeli észrevételeikben és az egyeztetésen úgy vélekedtek, hogy a tervezet szerkezeti felépítése, az egyszerűsítés közérthetőbbé teszi a Munka törvénykönyvét.

Nő ül iratai felé

A közlemény kitér arra is, hogy az elmúlt mintegy két évtizedben bekövetkezett változások indokolják a munkajogi jogviszonyok átgondolását, újraszabályozását. A konzultációt követően a Nemzetgazdasági Minisztérium megvizsgálja, hogy a munkaadók mely javaslatai építhetők be a tervezetbe. A tervezethez a konzultáció első szakaszában százötven érdemi javaslat érkezett, amelyeket az NGM feldolgoz, de a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel külön is egyeztettek.

A konzultációsorozat után kezdődik meg a közigazgatási egyeztetés, míg a tervezetről várhatóan ősszel születik kormánydöntés, a törvényjavaslat pedig ezután kerül az Országgyűlés elé.