Növelte adózott eredményét

Növelte adózott eredményét

Budapest BankA Budapest Bank 2011 első félévében 11,162 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, 72 százalékkal többet az előző év azonos időszakinál - közölte a pénzintézet hétfőn.

A növekvő eredmény elsősorban a tavalyi félévhez képest tízmilliárd forinttal kisebb céltartalékképzésnek köszönhető – olvasható a beszámolóban. A magyar számviteli szabályok szerint készült, konszolidált, nem auditált beszámoló szerint a bank mérlegfőösszege 5 százalékkal, 886,6 milliárd forintra csökkent.

A bankcsoport ügyfelekkel és hitelintézetekkel szembeni követelésállománya hat százalékkal hatszázhetvenötmilliárd forintra, ügyfelekkel és hitelintézetekkel szembeni kötelezettségállománya pedig ugyancsak hat százalékkal hétszáztizenötmilliárd forintra csökkent.

A Budapest Bank nettó árbevétele 44,2 milliárd forintra csökkent a 2010 első féléves 47,2 milliárdról. A hitelpiac dinamikájának lassulása miatt a bank lakossági hitelállománya – a gépjárműhitelekkel együtt – 5,7 százalékkal 468 milliárd forintra, ezen belül a jelzáloghitelek állománya az új kihelyezések növekedése ellenére 2 százalékkal  kétszáztizenhétmilliárd forintra csökkent az előző év hasonló időszakához képest. Közel ötszörösére, azaz négymilliárd forintra nőtt ugyanakkor az új jelzáloghitelek volumene 2010 első félévéhez képest.

A bank fizetési nehézségekkel küzdő ügyfeleinek továbbra is számos megoldást kínál, például tőkefizetési moratórium, futamidő-hosszabbítás, halasztás, felhalmozott tartozás részletfizetése, devizahitelek esetén forintban fix törlesztőrészlet fizetése – olvasható a közleményben. A Budapest Bank eredményesnek nevezi saját adósvédelmi programját, és megjegyzi, a megoldásokat igénybe vevő ügyfelek döntő többségének sikerült érdemi segítséget nyújtani, akik így képesek határidőre eleget tenni fizetési kötelezettségeiknek.

A Budapest Bank Business, a pénzintézet kis- és közepes vállalatokra szakosodott üzletágának eredménye a piaci tendenciákhoz képest javulást mutatott. A kihelyezett vállalati hitelállomány (a lízing üzletág nélkül) 4 százalékkal kétszáztizenkilencmilliárd forintra nőtt, míg az idei első félévben kihelyezett új lízingállomány 293 százalékkal  7,1 milliárd forintra emelkedett az előző év azonos időszakához képest.