A forint szűk sávban alakul

A forint szűk sávban alakul

Nyíl alakban álló emberkék

A svájci frankkal szemben 230,51-231,25/franknál tartott vételi-eladási árfolyamon, 0,37 százalékkal gyengébben a kedd estinél. Egy japán jen 2,4608-91 forint volt, 0,28 százalékkal több, mint kedd este.

A forintnak is jót tett, hogy magas szinten ugyan, de az utolsó világrekordok alatt stabilizálódott a svájci frank az utóbbi két hétben a fő valutákkal szemben, részint a Svájci Nemzeti Bank likviditásnövelő intézkedéseitől és nyíltpiaci eladásaitól, részint attól a piaci aggodalomtól, hogy ha a befektetők túlfeszítenék a húrt, akkor esetleg ez euróhoz kötik a frank árfolyamát.

Tőzsdei kimutatás

A frankot fékezi az is, hogy a Fed elnökének múlt pénteki beszéde óta a dollárnak minden és mindennek az ellenkezője jót tesz, Ben Bernanke ugyanis  szeptember végéig, a Fed kamatdöntő bizottságának következő értekezletéig elhárította azt az aggodalmat, hogy az amerikai tartalékbankrendszer új mennyiségi enyhítéssel növelné a dollár kínálatát. Ezért hétfőn a recesszió elkerülését valószínűsítő, jó amerikai lakossági fogyasztási adatok segítették, kedden a menedékkeresés részesítette előnyben a dollárt az amerikai fogyasztói bizalom e havi gyengüléséről és a lakásárak júniusi csökkenéséről megjelent adat nyomán.

A befektetők figyelnek arra is, hogy a magyar kormány eltökélt a hiánycélja mellett, és ősszel további intézkedéseket jelent be a cél tartása végett. Annak jeleire is figyelnek majd, hogy várható-e bármi változás a Magyar Nemzeti Bank pénzügypolitikai irányvonalában, miközben az euróövezeti államadósság-válság új és új fejleményei megviselik az eurót, ami a forintnak sem használ. A forint kedd este 0,23 százalékkal gyengébb, a cseh korona 0,05 százalékkal jobb, a lengyel zloty 0,29 százalékkal rosszabb volt a hétfő estihez képest az euróval szemben. 

ÁRFOLYAMOK

A bankközi piacon a forint szerda reggel, 272,07-82/eurón, 0,01 százalékkal jobb volt a kora hajnalinál, és 2,09 százalékkal erősebb, mint a múlt év végén. Kedd este 272,09-86/euró volt, kedd reggel 271,75-272,28/euró, 2,25 százalékkal erősebb az év véginél. A tavalyi évet 2,74 százalékkal alacsonyabban végezte, mint 2009-et. 

Euró

Idén eddig 280,84/euró (január 10.) és 261,88/euró (július 7.) között ingadozott az árfolyam. A forint 2009. március 6-án történelmi mélypontot ért el 317,59/eurón, azt az évet végül 2,58 százalékkal alacsonyabban fejezte be az euróval szemben, mint 2008-at. 2008-ban 4,23 százalékkal gyengült, 2007-ben 0,39 százalékot vesztett, utoljára 2006-ban javult, 0,46 százalékkal. 

A svájci frankkal szemben idén eddig 198,89/frank (április 6.) és 273,43/frank (augusztus 9.) között alakult a forint. Az augusztus 9-i szint egyszersmind a forint új történelmi mélypontja a frankkal szemben. A tavalyi évet a forint 21,86 százalékkal alacsonyabban végezte a frankkal szemben, mint az előzőt. Szerda reggel a cseh korona, 24,009-102/eurón, 3,98 százalékkal erősebb (kedd reggel 3,91 százalékkal erősebb), a lengyel zloty, 4,1491-576/eurón, 4,96 százalékkal rosszabb (kedd reggel 4,76 százalékkal rosszabb) volt az euróval szemben, mint év végén.

A cseh korona tavaly 5,26 százalékot nyert, 2009-ben 1,62 százalékot nyert, 2008-ban 1,31 százalékot vesztett. A zloty tavaly 3,59 százalékot nyert, 2009-ben 0,26 százalékot nyert, 2008-ban 14,29 százalékot vesztett az euróval szemben. Szerda reggel a zloty 0,03 százalékkal erősebb volt a kora hajnalinál az euróval szemben, a korona nem változott.

Aprópénz

A forint 188,50-189,00/dollár volt, 0,05 százalékkal rosszabb a kora hajnalinál, 8,67 százalékkal jobb, mint év végén. Kedd este  188,38-90/dollár volt, kedd reggel 187,23-58/dollár, 9,32 százalékkal jobb, mint év végén. Idén eddig 217,88/dollár (január 10.) és 176,78/dollár (május 4.) között mozgott a forint. A tavalyi évet 9,90 százalékkal alacsonyabban végezte a dollárhoz képest, mint 2009-et. 2009-ben 0,08 százalékkal javult, 2008-ban 7,88 százalékot vesztett a dollárral szemben.

A cseh korona szerdán, reggelre 0,06 százalékkal gyengült, 16,635-98/dollárra, a zloty 0,03 százalékot vesztett, 2,8747-802/dollárra. A korona 10,71 százalékkal erősebb a dollárral szemben, mint a múlt év végén, miután tavaly 1,27 százalékkal gyengült. A zloty 2,44 százalékkal jobb a dollárhoz képest, mint év végén, miután tavaly 3,04 százalékot vesztett. 

Szerda reggel az euró 1,4433 dollár volt vételi oldalon, 0,0007 dollárral olcsóbb, mint kedd este, 7,79 százalékkal jobb a dollárhoz képest, mint év végén. Kedd reggel 1,4513 dollárt ért az euró. A közös pénz idei csúcsa a dollárral szemben május 4-én volt 1,4939 dolláron, ez új rekord 2009. december 4-e óta is. Az idei mélypontja 1,2874 dollár, egyszersmind négyhavi mélypont, ezt január 9-én érte el.

Az euró tavaly 6,52 százalékkal gyengült a dollárhoz képest. Előzőleg, 2009-ben 2,39 százalékkal erősödött, 2008-ban 4,27 százalékot vesztett, miután 2008 július 15-én, 1,6038 dolláron, elérte történelmi csúcsát. Az eddigi mélypontja 0,8225 dollár volt, 2000. októberben. Az euró szerda reggel 1,1799 svájci frank volt, 0,0040 frankkal kevesebb, mint kedden későn, 5,68 százalékkal gyengébb, mint év végén. Kedd reggel 1,1870 frank volt. 

Az euró utolsó történelmi mélypontja a svájci valutával szemben augusztus 9-én volt 1,0080 frankon. A tavalyi évet 15,75 százalékkal alacsonyabban végezte a frankkal szemben, mint 2009-et.