Példaértékű a korszerűbb állattartó telep

Példaértékű a korszerűbb állattartó telep

Lovak

Horváth Zoltán, a Taxbi Mezőgazdasági és Kereskedelmi Szolgáltató Kft. intézője elmondta, a 2007-ben indult vidékfejlesztési program során a környezetvédelmi beruházás keretében az almos- és hígtrágya tárolók, csatornák, szeparátorok kiépítése valósult meg. A második programban takarmánytároló és új silóterek készültek. A mélyalmos technológiát kiváltották pihenőbokszra, így lehetett megvalósítani az új technológiát. Etetőkocsit, tejhűtőt vásároltak, és beszereztek egy ultrahang készüléket, hogy a szaporodásbiológiát jobban tudják kontrollálni, és jobb eredményeket tudjanak elérni.    

Malacka iszik

A cég két telepén nyolcszázhatvan tehenet, és ezerhúsz növendékállatot tartanak. Az állattartó telepeken negyven embert foglalkoztatnak, és közel ekkora a beszállítók száma is. A tejhozamú telepen tavaly közel kilencezer-kilencszáz kilogramm volt az egy tehénre jutó laktációs termelés, a tej zsírtartalma 3,71 százalék volt, ez országos szinten is jó eredmény. A cég 1993-ban alakult, majd a következő évtől kezdve hat évig osztrák és magyar tulajdonban volt.

A vállalkozást 2010-ben megvásárolta egy olasz cég. Giorgio Camerin ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint az öt tulajdonosból álló csoport azért döntött a beruházás mellett, mert hittek Magyarországban, és hittek a fejlődésben is. Az átadáson részt vett Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára is. Beszédében szólt arról, hogy  a vidékfejlesztés kiemelt feladata, hogy a növénytermesztés és az állattenyésztés egyensúlya helyreálljon.

Bárányok a réten

Ennek érdekében fontos feladat, hogy a vállalkozások innovatívan, a piaci igényeknek megfelelő, fenntartható módon fejlesszenek, eközben a környezetet is megvédjék, és biztonságos, magas értékű élelmiszert állítsanak elő.