Szavazzon, hogy tudjuk, mi a véleménye!

Ön örül mások sikerének?

Igen
Nem
Személytől függ

Közérdekű információk

Vendégbarát akciókkal várják Önt

2011. szeptember 20. Sikeradó/MTI

Fiatal pár turistának öltözve

A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) kezdeményezésére szeptember 27-én, a Turizmus Világnapján az ágazat szolgáltatói és szakmai szervezetei összefogásával vendégbarát akciókat indítanak.

Horváth Gergely, a turisztikai marketing társaság vezérigazgatója az akciókat bemutató sajtótájékoztatón kedden Budapesten elmondta, hogy kezdeményezésük célja, hogy a Turizmus Világnapja minden évben az a nap legyen, amikor kiemelt figyelemben részesítik a vendégeket.

Horváth Gergely

Horváth Gergely

Az MT Zrt. felhívására megmozdult a turisztikai szakma, különböző szervezetek, szolgáltatók, programgazdák és magánszemélyek számos kreatív ötletet vetettek fel, hogy mivel lepjék meg az utazókat ezen a napon. A vezérigazgató elmondta, hogy a turizmus fontos munkahelyteremtő ágazat, közvetlenül csaknem négyszázezer embernek biztosít munkát Magyarországon. 

Bánki Erik, az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságának elnöke azt mondta, hogy az ENSZ Turizmus Világszervezetének adatai szerint tavaly meghaladta a kilencszáznegyvenmillió főt a turista érkezések száma a világon, ami az elmúlt harminc évben megháromszorozódott. Magyarország sem áll rosszul ebben, hiszen szintén az ENSZ szervezetének 2007-es felmérés szerint, közép-európai térség két legdinamikusabb fejlődésre számító gazdasága a turizmus terén a magyar és a lengyel.

Földgolyóba szűrt városnevek

Mint mondta, abban a kutatásban azt jósolták, hogy ha van egy dinamikus fejlesztési program Magyarországon, amely a turizmus beruházásait támogatja, és ha van egy olyan turizmusbarát politika, amely azokat a jogszabályi háttereket, amelyek a fejlesztésekhez és a működéshez szükségesek, kellő módon írják át, akkor több mint egymillió új munkahelyet teremthet ez az ágazat. "Mi elégedettek lennénk azzal is, ha a következő tíz évben háromszáz-négyszázezer új munkahely keletkezhetne, ha megtudnánk duplázni a foglalkoztatottak számát ebben az ágazatban" - tette hozzá Bánki Erik.

Szerinte a jelen gazdasági körülmények között ez sem lesz kis kihívás. A turizmus és a hozzá kapcsolódó ágazatok közvetlenül 1.322 milliárd forinttal járulnak hozzá a GDP-hez. A turizmus alapágazataiban kimagasló a kis és középvállalkozások aránya. Magyarország kereskedelmi szálláshelyein évente több mint hétmillió vendég tölt el több mint tizenkilencmillió vendégéjszakát. A beutazó forgalomból éves szinten több mint négymilliárd euró devizabevétel származik a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. A beutazó turizmus a devizabevételeken keresztül javítja Magyarország folyó fizetési mérlegét.

Az akcióban stratégiai partnerként vesz részt a Budapest Airport Zrt., a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., a Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft., a Malév Zrt., a MÁV-START Zrt. A szakmai szervezetek közül csatlakozott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Fürdőszövetség, a Magyar Ifjúsági Szállások Szövetsége, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége, a Nemzeti Fürdőszövetség - Spa Hungary Holding Zrt. is.


0
E-mail cím:


Jelszó: