Kivárnak a magyar befektetők

Kivárnak a magyar befektetők

Várakozó üzletemberek

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar tőzsde mozgása szemmel láthatóan teljesen levált a globális piacokéról. Az elemző a keddi záráshoz hasonló nyitást vár a szerdai kereskedés kezdetén. Bár, csak idő kérdése, hogy a kedden délután hirtelen gyengülő svájci frank miatt mikor kapcsol a piac, a frank gyengülése ugyanis áldás az OTP-nek. Ha a bank részvényárfolyama emelkedik, akkor “minden megy utána. 

BÉT épülete

A QUAESTOR Csoport elemzője, Varga Zoltán úgy véli, hogy miután a keddi zárásra elfogyott a tőzsdék lendülete, így a szerdai kereskedés semleges hangulatban indulhat. A magyar piac továbbra is alulteljesítő – mondta -, s a pozitív nemzetközi hangulatban sem tud érdemben emelkedni a BUX. Az OTP árfolyamában a 3.500 forint fontos támasz, a Mol-ban pedig ez a határ 14 ezer forint. 

Varga Zoltán hozzátette: a befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntésére, és az azt követő közleményre várnak, amely esetleg további intézkedésekről szól. A forint szerdán tovább erősödhet, de a 284-es szint a következő napokban megállíthatja az emelkedő trendet. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,61 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 16.331,21 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 55 forinttal, 0,38 százalékkal 14.550 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 10 forinttal, 0,28 százalékkal 3.605 forintra csökkent, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,05 százalékkal 481 forintra nőtt, forgalma 576,7 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 105 forinttal, 0,33 százalékkal 32.205 forintra emelkedett, a részvények forgalma 563,9 millió forintot ért el.