Bizonytalan várakozás a tőzsdén

Bizonytalan várakozás a tőzsdén

Kérdőjelek egy bróker feje felett

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője a csütörtöki óriási esés után nyitásban korrekciót vár Ázsia “fékezettebb” esése és a határidős piacok előrejelzése nyomán. A bróker szerint kérdéses, hogy mi lesz az OTP-ben, csütörtökön ugyanis 3.000 forint alatt nagyon jelentős volt a kereslet, amit nem is tudtak kielégíteni. Kérdés, hogy a nyitás után hogyan alakulnak az árfolyamok. A forint némileg erősödik. A tőzsdei árfolyamok viszont lefelé tartó trendben vannak. 

Újságot olvasó bróker

A Concorde Értékpapír Zrt. elemzője, Balásy Zsolt szerint a csütörtöki „mészárlás” után pénteken sem látszanak a megnyugvás határozott jelei, a nyersanyagok zuhannak tovább, a dollár sem gyengül, így Európa nullás nyitásra készül és a BÉT-en is hasonló lehet a kezdés. A bróker úgy véli: “mindezek alapján félő, hogy további esésre kell felkészülni, rövid távon talán addig, amíg a pánik határozott jeleit nem látjuk. A szakértő megjegyezte, hogy pánikról csütörtökön még nem lehetett beszélni, hiszen a forint erősödött. Az esetleges felpattanásokat lehet, hogy inkább eladásra lesz érdemes kihasználni, mint fordulós jelként értékelni. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 962,82 pontos, 5,97 százalékos csökkenéssel, 15.152,54 ponton zárt csütörtökön. A tőzsdemutató ezzel a 2009 júliusi mélypontra került. A részvénypiac forgalma 17,0 milliárd forint volt, a vezető részvények mind gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 500 forinttal, 3,40 százalékkal 14.200 forintra csökkent, 2,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 365 forinttal, 10,86 százalékkal 2.995 forintra esett, forgalmuk 11,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 2,92 százalékkal 466 forintra gyengült, forgalma 971,5 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 2.335 forinttal, 7,16 százalékkal 30.265 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 822,6 millió forintot ért el.