Ez befolyásolta a magyar piacot

Ez befolyásolta a magyar piacot

tőzsdénA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt héten jól szerepelt, de trendfordulóról még nem lehet beszélni. Az OTP árfolyama visszatért a 3.000 forintos lélektani határ fölé. A részvénypiacot továbbra is elsősorban az eurózóna adósságválságával kapcsolatos hírek mozgatták.

A BUX kedden visszatért a 15.000 pont fölé, és pénteken 15.775,1 ponton zárt, egy hét alatt 5,58 százalékkal, 834 ponttal emelkedett az értéke az előző heti 1.839 pontos visszaesést követően. Trendfordulóról azonban még nem lehet beszélni, inkább technikai korrekcióra került sor.

A részvénypiacon 85,47 milliárd forint értékben születtek üzletek az előző hét 73,47 milliárd forintos forgalma után, a vezető részvények értéke az Egis kivételével emelkedett.

A globális piacokat a múlt héten is elsősorban az eurózóna adósságválságával és a Görögországgal kapcsolatos hírek mozgatták. A hangulatot javította, hogy a korábban nemtetszését gyakran kifejező Finnország és Németország törvényhozása is megszavazta az Európai Pénzügyi Stabilitási Alap (EFSF) júliusban jóváhagyott változatát, valamint az IMF-EU-EKB hármas visszatért Athénba. A nyugat-európai piacok 9 éve a legnagyobb csökkenéssel zárták a harmadik negyedévet pénteken, az idei harmadik negyedév utolsó kereskedési napján. Elemzők szerint a hangulat legkorábban akkor javulhat, ha a döntéshozók végre határozott tervvel állnak elő a már Olaszországot és Spanyolországot – az euróövezet harmadik és negyedik számú gazdaságát – is fenyegető válság megoldására.

A magyar piacot elsősorban a külső piaci hangulat befolyásolta. A bankszektor korábbinál kedvezőbb megítélése jótékonyan hatott az OTP árfolyamára, amely visszakerült a 3.000 forintos lélektani határ fölé. A Magyar Telekom árfolyama pedig arra a hírre erősödött, hogy az Európai Bizottság a távközlési cégeket sújtó, tavaly októberben bevezetett különadó eltörlésére szólította fel Magyarországot. A Mol árát nem érintették érdemben az INA szíriai termeléskieséséről szóló hírek, sem az INA-részesedéssel kapcsolatos új fejlemények.

Az OTP pénteken 3.248 forinton zárt, előző heti záróáránál 16,08 százalékkal magasabban.

A Mol árfolyama 3,51 százalékkal, 14.900 forintra emelkedett.

A Magyar Telekom 2,95 százalékkal erősödött és 489 forinton fejezte be a hetet.

A Richter ára 0,50 százalékkal, 29.950 forintra nőtt.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 0,34 százalékkal, 14.750 forintra gyengült.

A kis és közepes kapitalizációjú papírok mutatója, a BUMIX egy hét alatt 3,47 százalékkal, 45,28 ponttal emelkedett, és a pénteki záráskor 1.351,61 ponton állt.