Kína az exportra koncentrál

Kína az exportra koncentrál

Az exportszektor fokozottabb támogatását szorgalmazta a hétvégén a kínai miniszterelnök, aki a cél érdekében a jüan árfolyamának stabilan tartását ígérte.

Ven Csia-pao (Wen Jiabao) szerint a jüan “alapvetően stabil” árfolyama is a kivitel szinten tartását szolgálná, emellett az üzleti bizalom fokozását segítené. A miniszterelnök a dél-kelet-kínai Kuangcsou (Guangzhou) városában megrendezett Kínai Export és Import Vásáron, ismertebb nevén a Kantoni Vásáron nyilatkozott, ahol külkereskedő cégekkel is megbeszéléseket folytatott.

Wen Jiabao

Ven Csia-pao

“Igaz, gazdasági növekedésünket elsősorban a belső kereslet növelésével kell fenntartanunk, a nemzetközi piacokon való részesedésünket sem kellene könnyen feladnunk. Az exportra és az importra ugyanakkora figyelmet szükséges fordítani” – mondta Ven. Az export stabilizálására Kína fenntartja a külkereskedő cégek számára biztosított adóvisszatérítést, emellett az érintett vállalatok hitelfelvételét a jelenleginél is jobban segíti majd, a nemzeti valuta árfolyamát pedig alapvetően stabilan fogja tartani – ígérte a miniszterelnök.

Szeptemberben sorozatban második hónapja csökkent a kelet-ázsiai ország külkereskedelmi többlete, ami az augusztusi 17,76 milliárd után 14,51 milliárd dollárra mérséklődött, ez éves szinten 12,4 százalékos mínuszt jelent. Az export a vártnál kisebb növekedést mutatott, az európai és amerikai piacok gyenge kereslete következtében pedig a Barclays Capital becslései szerint a közeljövőben a kivitel bővülése akár további 10-15 százalékkal is visszaeshet. A kínai exportcégeket a hat százalék feletti infláció, a nyersanyagköltségek és munkabérek növekedése sújtja. Emellett a jüan felértékelődése is drágítja az exporttermékeket, a nemzeti valuta 2010 közepe óta mintegy 7 százalékkal erősödött a dollárhoz képest.  

A Kínával szemben augusztusban 29 milliárd dolláros, rekord magas külkereskedelmi hiányt elkönyvelő Amerikai Egyesült Államok ugyanakkor továbbra is alulértékeltnek ítéli a jüant, s további felértékelést tart szükségesnek. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter pénteken úgy fogalmazott, ideje, hogy egy nemzetközi koalíció kényszerítse Pekinget valutájának felértékelése. A kínaiak továbbra is saját előnyükre és a mi hátrányunkra próbálják kijátszani a rendszert – mondta Clinton.