Így érhet el nagyobb nyereséget!

Így érhet el nagyobb nyereséget!

nyereségKöltösön többet dizájnra! "Magyarország  a régió design központja lehet, ha a magyar kis- és közepes vállalkozások a design szerepét felismerve, sikeresen használják fel az Európai Unió különböző, innovációhoz kötődő programjai keretében rendelkezésre álló több száz milliárd forint forrást."

Ezt mondta Lakó Sándor, a nemrég megtartott design és innováció konferencia főszervezője az MTI-nek. Az Európai Unió jelenleg a 7-es keretprogramon belül négy vállalati innovációhoz is kötődő programot tart fenn, amelyek együttes költségvetése mintegy negyvenhárom milliárd euró, azaz mintegy tizenkétezer milliárd forint. Ennek nagy része a tervezés, a kreatív ipar, s így a design számára hozzáférhető. Emlékeztetett, tavasszal döntés született Brüsszelben arról is, hogy megalakul a folyamatokat koordináló Európai Design Leadership Tanács. A szakértő szerint egymilliárd euró sikeres lehívása komoly eredmény lenne Magyarország számára.

A mai modern világ leginkább értékteremtő, a legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező, a válságnak a legkevésbé kitett szektora a kreatív, tudást intenzíven használó gazdaság – hangsúlyozta Lakó Sándor, hozzáfűzve, hogy bár Európa számos tekintetben veszít globális jelentőségéből, a design és a kreatív ipar területén jelentős kulturális tartalékai révén versenyképessége, piacvezető szerepe biztosítható.

Jásztej

a Jásztej formabontó dizájnja

A cél nem a termékeken megjelenő esztétikai többlet, hanem az egyszerűbb termékhasználat, a polgárbarát technológiák és az olcsóbb hozzáférés biztosítása – emelte ki. Egy korábbi európai uniós kutatási jelentésre hivatkozva kifejtette, azok a vállalkozások, amelyek többet költenek designra, mérhetően több profitot termelnek és gyorsabban növekednek, mint azok, akik erre nem fektetnek ekkora hangsúlyt. Ugyanebbe az irányba mutat az EU azon törekvése is, hogy a designt az európai innovációs politika integráns részévé tegye. Lakó Sándor szerint Közép-Kelet-Európa, ezen belül Magyarország számára adott a lehetőség, a tudás arra, hogy a térség mágnesként vonzza a kreatív, kulturális ipart. A szakértő szerint lassan felnő az a korosztály, mely igényszintjét már nem a szocialista ipar eredményeihez igazítja, a funkcionalitás mellett egyre többet vár el a tárgyaktól és a multimédiás tartalmaktól. A kérdés az, hogy ezt az igényt belföldi erőforrásokat hasznosítva, magyar vállalkozások szellemi tőkéjét felhasználva és gazdasági erejét növelve kívánjuk-e kielégíteni, vagy átengedjük a terepet a külföldről érkező késztermékeknek – vélekedett a szakértő.

Az októberi design és innováció konferencia arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyarországon hiányzó design-stratégia megalkotásával nem lehet tovább várni, az iparágnak nemzeti szintű programra vagy ajánlásra van szüksége. Az Új Széchenyi Terv csírájában tartalmaz utalásokat, ám a piaci szereplők és az innovációt kutató akadémiai szféra képviselői számára csak önszerveződés révén látszik a siker: a piacnak és a tudománynak együtt kell letennie egy átfogó stratégiát a politika asztalára – vélekedik Lakó Sándor.

Kapcsolódó cikkek