Nulla körüli nyitás itthon

Nulla körüli nyitás itthon

Üres négyzeteket rajzoló bróker

A Merkel-Sarkozy “szappanoperára” figyelnek  a tőzsdék, de úgy tűnik szerdáig tovább kell várni a döntésre, így a piacon erős kilengések várhatók – mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője. Ugyanakkor a csütörtöki kereskedésben New-York-ban pozitív fordulat következett be, így a budapesti nyitás a csütörtöki záróárakkal történhet. Az elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyengülő forint miatt nem zárható ki a nap folyamán további esés, az OTP támasz 3.200 forinton van, a Richteré pedig 33.000 forinton.

Budapesti Értéktőzsde épülete

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint az irány ezen a héten nem dől el, a döntés a jövő hétre tolódik. Így továbbra is az a kérdés, hogy ki tud-e törni a világ az utóbbi három hónap sávjából, mivel a pénteki nap sem tűnik karakteresnek, nulla körüli nyitás várható “De az is látszik , hogy az előjelek alapján immár borítékolhatóan kudarcot jelentő hétvégi EU csúcs ellenére sem esünk, valamint a világban látható részvény pesszimizmus és a szezonálisan kedvező időszak közeledte mind arra utal, hogy akár emelkedés is lehet itt még az év hátralevő részében” – fogalmazott a Concorde elemzője. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 356,11 pontos, 2,04 százalékos csökkenéssel, 17.105,39 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt.

A Mol 270 forinttal, 1,59 százalékkal 16.730 forintra csökkent, 998,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 155 forinttal, 4,44 százalékkal 3.335 forintra esett, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,39 százalékkal 509 forintra erősödött, forgalma 324,8 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 600 forinttal, 1,68 százalékkal 35.100 forintra gyengült, a részvények forgalma 294,4 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 59,0 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,29 százalékkal 17.500 forintra nőtt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.384,52 ponton zárt csütörtökön, ez 6,16 pontos, 0,44 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.