Egyre több a számlával rendelkező gyerek

Egyre több a számlával rendelkező gyerek

kislány kezében egy köteg pénz

Akinek számára pedig szülei a maximális havi tízezer forintot félre tudják tenni, nagykorúságára – változatlan kamatszinttel számolva – majdnem 5,4 millió forintot kaphat kézhez kamatadó-mentesen. Ezt írja az azenpenzem.hu honlapja. A Magyar Államkincstár (MÁK) nyilvántartása szerint egyre többen ismerik fel a babakötvényt kiegészítő spórolás előnyeit –  ismerteti a pénzügyi portál. Míg az indítás évében, 2006-ban a jogosult babák alig több mint tizedének nyitottak valamelyik hitelintézetnél Start-számlát a szülők, az idén az első három negyedévben ez az arány már közelít a negyven százalékhoz. Az eddig megnyitott Start-számlák száma összesen százhuszonhétezer. 

A szülők azonban nem tettek félre túl nagy összegeket gyermekük jobb indításának elősegítésére, az állam a babakötvény fennállása óta mintegy huszonhétmilliárdot fizetett ki életkezdési támogatásként, amit kezdésként nem egészen hatmilliárddal gyarapítottak az egyéni befizetések. A kincstár 2006 óta minden újszülöttre támogatást ad, amelynek jelenlegi összege 42,5 ezer forint. Aki nem nyit Start-számlát egy hitelintézetnél, annak pénze a MÁK-nál kamatozik. A kincstári számlán lévő összeg után az ötéves állampapír hozamával azonos mértékű kamatot írnak jóvá évente. Az idén átlagosan 7,1 százalék kamat jár az induló összegre. 

perselybe pakoló kisfiú

Ez jó hozam, de az alacsony összeg miatt a nagykorúságra változatlan kamatszintet feltételezve is csak mintegy száznegyvenötezer forintot hoz – számolta ki az azenpenzem.hu. Mindenképpen érdemes legalább a további – tehát az induló 42,5 ezer forinton felüli – állami támogatást (ez a befizetett összeg tíz százaléka, de évente legfeljebb hat, a nehéz sorsú gyermekeknél tizenkétezer forint) kihasználni. Ehhez viszont Start-számlát kell valahol nyitni.

A számlavezetésért felszámítható díjakat korlátozzák a jogszabályok. A tapasztalat szerint azonban a Start-számlát kínáló hitelintézetek többnyire nem számítanak fel díjat. Vonzó még, hogy nagyon sok helyen a kamatot a jegybanki alapkamathoz kötik, így biztosított, hogy a pénz megőrizze (sőt az általános dráguláshoz képest helyenként még növelje is) értékét.