Jobban figyelünk szeretteinkre a könyveken keresztül

Jobban figyelünk szeretteinkre a könyveken keresztül

fiatal pár könyvet olvas

Míg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének közzétett adatai szerint a könyvpiaci forgalom visszaesése 2010-ben már kilenc százalékos volt, addig a Harmat Kiadó az utóbbi két negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest tizenöt százalékkal növelte családi és párkapcsolati könyveinek forgalmát. A cég vezetője szerint ennek hátterében elsősorban az állhat, hogy az elmúlt időszakban ugrásszerűen növekedtek a kapcsolati problémák a magyar lakosság körében. 

Nagypapa könyvet olvas lány unokáinak

A Harmat tapasztalatai szerint nemzetközi szinten még erőteljesebb a megújulás igénye. Az idei frankfurti könyvvásáron az új típusú élethelyzetekre reagálva a nagy keresztény kiadók kínálatában is megjelentek például a “patchwork családokat” és a gyermeküket egyedül nevelő szülőket segítő könyvek. De a vásár legaktuálisabb témája a “storytelling” jövője, a megváltozott élettempóhoz és információszükséglethez való alkalmazkodás, vagyis az olvasmányok minél komplexebb, multimédiás megjelenítési lehetősége volt. Az összetettebb tartalmak iránti igény, az e-book térnyerése világszinten olyan mértékben növekszik, hogy hosszabb távon egyetlen hazai kiadó sem kerülheti el, hogy lépjen ezen a területen – fogalmazott Herjeczki Kornél, a kiadó vezetője, aki kísérleti lépésként a Family magazinnal idén csatlakozott a digitális lappiachoz is. 

A kiadó révén gondozott, szintén párkapcsolati és családi témákra összpontosító magazin, a Family olvasói körében végzett felmérés szerint a magyar olvasók a hagyományos tanácsadó típusú könyvek mellett egyre inkább igénylik az önálló véleményalkotásra alkalmas mindennapi élethelyzetek, történetek bemutatását. A kutatás eredményét figyelembe véve a Harmat a kapcsolati könyvei terén idén elmozdult az ismeretterjesztő irodalom irányából a regény felé, sikerrel. A népszerű párkapcsolati tanácsadó, Gary Chapman könyveinek feldolgozásából született regénysorozat ugyanis igen jól szerepel a hazai könyvpiacon.