Innen szerezhet pénzt vállalkozásához

Innen szerezhet pénzt vállalkozásához

innen szerezzen pénzt Újabb forrásbevonási lehetőség nyílik az induló, és a fejlődési életpályájuk első szakaszában lévő kis-, és középvállalkozások számára a Jeremie Kockázati Tőkealap-program segítségével. A pályázat várhatóan még idén megnyílik.

Az újrainduló program húsz milliárd forintos forrást biztosít a kkv-knak. A Körics Euroconsulting pályázatmenedzser iroda közleményében emlékeztet arra, hogy a pályázatot 2008-ban már kiírta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 30,5 milliárd forintos összeggel, azóta azonban mindössze a rendelkezésre álló keret húsz százalékát fektették be, elsősorban az orvosi műszeripar, az informatika, és a biotechnológia területén tevékenykedő vállalkozásokba. A Körics Euroconsulting szerint ebből is látszik, hogy Magyarországon a kockázati tőkebefektetés, mint finanszírozási forma még nem elterjedt, pedig számtalan olyan világcéget ismerünk, – például a Microsoft, az Apple, a Google, vagy a Starbucks – amelyek indulásában segítséget nyújtott.  

szerezzen pénzt

A pályázat egyrészt tovább bővíti a kis-, és középvállalkozások forrásbevonási lehetőségeit, másrészt a konstrukció felkészíti a vállalkozásokat a 2014 után várható gazdaságfejlesztési pályázatokra, amikor is a visszatérítendő támogatások kerülnek túlsúlyba – áll a közleményben. A tervek szerint az új kockázati tőke program keretében két finanszírozási alap jön létre, a Közös Magvető Alap és a Közös Növekedési Alap. A magvető alap forrásaira induló vállalkozások pályázhatnak, melyek három évesnél fiatalabbak és kevesebb, mint kétszáz millió forint éves árbevétellel rendelkeznek. A növekedési alap pedig a fejlődési útjuk elején járó vállalkozások számára nyitott, melyek öt évnél nem működnek régebben és éves árbevételük nem haladja meg az öt milliárd forintot.