Kis emelkedéssel zárta a hetet a BUX

Kis emelkedéssel zárta a hetet a BUX

BÉT épületeA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,01 százalékkal, 177 ponttal erősödött, pénteken 17.600,07 ponton zárt. 

A vezető részvények vegyesen teljesítettek a héten, az OTP és a Mol erősödött, míg a Magyar Telekom és a Richter árfolyama enyhe veszteséget mutatott az előző heti záróárához viszonyítva. A részvénypiac forgalma 81,8 milliárd forint volt, míg az előző héten 60,32 milliárd forint értékben születtek üzletek.

Az elmúlt hét legfontosabb eseménye az uniós csúcstalálkozó volt, amelyen végre előrelépés született az európai adósságválság megoldásával kapcsolatban. Az európai uniós országok vezetői a szerdán tartott második találkozójukon megállapodtak a görög adósság leírásának mértékéről, az európai bankok feltőkésítéséről, továbbá az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz kibővítéséről. A piacok pozitívan fogadták a bejelentéseket.

A CIB Bank szakértői heti összefoglalójukban azonban arra figyelmeztetnek, hogy még rengeteg nyitott kérdés maradt, “az ördög pedig mindig a részletekben rejlik”, így nagy kérdés, hogy meddig tart a piacok lendülete. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a görög helyzet továbbra sincs megnyugtatóan rendezve, mindössze időt nyert az unió. Nagyobb kérdés azonban, hogy sikerül-e tényleg megállítani a fertőzést, és az nem terjed tovább Olaszországra és Spanyolországra. A magyar piacot továbbra is nyomás alatt tartotta az ország leminősítésével kapcsolatos várakozás, amelynek lehetőségéről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is beszélt a héten egy lapinterjúban. A forint a javuló nemzetközi piaci hangulat ellenére gyengén szerepelt, 300 forint fölötti árfolyamon mozgott, a 12 hónapos kincstárjegy értékesítése pedig meghiúsult a múlt héten az alacsony érdeklődés miatt. Ugyanakkor olyan vélemények is napvilágot láttak, hogy nem a leminősítési kockázat, hanem a devizaalapú hitelek leépítésével kapcsolatos pénzügyi folyamatok árfolyamhatásai miatt alulteljesítő a forint a felzárkózó térségen belül.

Az uniós csúcstalálkozót követő csütörtöki raliból a magyar részvénypiac is kivette részét, pénteken azonban a négynapos hétvége előtt a befektetők többsége már realizálta a héten elért nyereségeit.

Az OTP a múlt héten 2,94 százalékkal drágult, pénteken 3.541 forinton zárt.

A Mol 1,18 százalékkal 17.200 forintra erősödött.

A Magyar Telekom részvények ára 0,58 százalékkal 513 forintra csökkent.

A Richter 0,13 százalékkal gyengült, 35.605 forinton zárt pénteken.

A másik gyógyszeripari társaság, az Egis részvényei ezzel szemben 1,98 százalékkal 18.000 forintra erősödtek.

A kis és közepes kapitalizációjú papírok mutatója, a BUMIX 1.382,04 ponton zárt pénteken, ez mindössze 0,90 ponttal alacsonyabb az előző heti záró értékénél.