További csökkenésre számítanak

További csökkenésre számítanak

Földön fekvő bróker

Gabler Gergely, az ERSTE Befektetési Zrt. elemzője elmondta, negatív hangulatban ébredtek a piacok, a BÉT-en minden bizonnyal tovább tart a lejtmenet, de talán nem lesz akkora esés, mint szerdán. Hozzátette, a görög dráma még tart. Most már biztos, hogy lesz népszavazás a mentőcsomagról, illetve az azzal összefüggő megszorításokról. Ugyanakkor pozitív fejlemény, hogy szavaznak arról is, hogy Görögország tagja maradjon-e az eurozónának. A népszavazásnak nagy a tétje, mert ha elutasítják a mentőcsomagot, akkor csőd követezik.

Euró bankjegyek

Az elemző kifejtette, nem jó jel, hogy az amerikai határidős piacok még mínuszban vannak, s az sem, hogy a forint továbbra is gyengélkedik. Igaz, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán úgy nyilatkozott, hogy az amerikai gazdaság erős, ám ha kell, további ösztönző lépéseket tesz. Hasonlóan nyilatkozott Nagy Bertalan, az EQUILOR Befektetési Zrt. szakértője, aki szintén mínuszos nyitást vár, bár nem akkora eséssel, mint szerdán reggel. Úgy vélte, nyitásban az OTP és a Mol is gyengülni fog, de már nem 7-8 százalékkal, mint szerdán, hanem kisebb mértékben.

Elmondta, nagyon kiélezett a helyzet, a befektetők várják a jó híreket. Úgy vélte, hogy az amerikai tőzsdenyitás lesz majd igazán érdekes a piac szempontjából. A nemzetközi piacokon az elemzők az indexek számottevő gyengülésére számítanak az európai tőzsdék nyitásakor, mert  az uniós válságrendezési folyamatot megtörte a görög referendum bejelentése.   Csütörtökön a piacok a Cannes-ban rendezett G20 csúcsértekezletre és az EKB kora délutáni kamatdöntő ülésére figyelnek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 734,58 pontos, 4,17 százalékos csökkenéssel, 16.865,49 ponton zárt szerdán.

BÉT épülete

A részvénypiac forgalma 24,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével estek az előző,  pénteki záráshoz képest. A Mol 1.145 forinttal, 6,66 százalékkal 16.055 forintra csökkent, 5,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 221 forinttal, 6,24 százalékkal 3.320 forintra esett, forgalmuk 13,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,17 százalékkal 507 forintra gyengült, forgalma 2,5 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 90 forinttal, 0,25 százalékkal 35.695 forintra erősödött, a részvények forgalma 894,9 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 676,7 millió forintos forgalomban 15 forinttal, 0,08 százalékkal 17.985 forintra gyengült.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.351,84 ponton zárt szerdán, ez 30,20 pontos, 2,19 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.