Óriási bevétel a Hajdunál

Óriási bevétel a Hajdunál

Hajdu logoA három vállalatot tömörítő téglási Hajdu cégcsoport mind a forgalom, mind a jövedelmezőség tekintetében a válság előtti trendnek megfelelően növekedett az idei évben.

Ezt Novotni István, a Hajdu Hajdúsági Ipari Zrt. vezérigazgatója közölte az MTI-vel. A Hajdu cégcsoport tavalyi árbevétele 10 milliárd forint volt, idén pedig 11 milliárdnál magasabb bevételre számítanak. A 100 százalékban magyar magántulajdonban lévő gyár termékeinek felét itthon, felét külföldön, elsősorban Nyugat-Európában értékesítik. Legnagyobb felvevőpiacuk a hazai mellett Németország, Franciaország, Belgium és Spanyolország.

A három vállalat teljesítményét értékelve a vezérigazgató kifejtette: a Hajdu Zrt. a válság időszakában tartani tudta az árbevételi szintjét. 2011-ben az utolsó negyedévig kedvezően alakultak a cég mutatói, de év végére a Nyugat-európai piacokon jelentős forgalomcsökkenést tapasztaltak. Belföldön azonban 2010-hez képest idén némileg emelkedett a cég forgalma.  A Hajdu Zrt. elsősorban a német szakkereskedelmi piacon, a francia áruházi piacon, illetve belföldön a megújuló energiás termékek területén tudott eredményesen megjelenni. 2008-2010-ben 35 százalékos állami támogatással mintegy 780 millió forint értékű beruházást valósítottak meg, amely a teljes technológiai folyamat korszerűsítésén túl az informatika, a HR és marketing tevékenységükre is kiterjedt. A cég az idén főképp termékfejlesztésekhez kapcsolódó kisebb beruházásokat hajtott végre. Novotni István felhívta a figyelmet arra is, hogy a mérleg szerinti eredményre kedvezőtlen hatása lesz az euró alapú hiteleiknek és a gyenge forintnak.  

A Hajdu Infrastruktúra Zrt. számára kedvezően alakult az év: amellett hogy jelentős sajáterős beruházást valósítottak meg, mind a forgalom, mind a nyereség a várt fölött alakul. A cég idén 205 millió forintos fejlesztéssel felújította a teljes energiahálózatát, valamint ismét forgalomba helyezték a téglási ipari park iparvágányát is, amely a jövőben minden betelepülő vállalkozás számára elérhető lesz. 2012-ben a tervek szerint korszerűsítik a vízhálózatot, a sűrített levegőszolgáltatást és az ipari szennyvíztisztító telepet is. A Hajdu Autotechnika Zrt. idei évét a vezérigazgató sikertörténetnek nevezte, hiszen évi árbevétele több mint 50 százalékkal nőtt.     A cég egy jelentős tender elnyerését követően a személygépkocsi gyártás piaca után immár a teherautó alkatrészek beszállításának piacára is bejutott. Ezen kívül elkezdődött a személyautókba épített komplett kipufogó dobok gyártása is. Novotni István elmondta: a Hajdu Cégcsoport, 2012-ben a barátságtalan gazdasági környezet ellenére is növelné a környezettudatos termékek és technológiák arányát, és magasabb hozzáadott értékű termékekkel kívánnak jelen lenni a piacon.