K&H SZÉP Kártya

K&H SZÉP Kártya

Körtvélyessy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya) kibocsátásáért felelős miniszteri biztosa emlékeztetett: 2012. január 1-jén életbe lépett a Széchenyi Pihenő Kártya új szabályozása, amelynek értelmében egyrészt megemelkedett a kártyával igénybe vehető szolgáltatások keretösszege 450 ezer forintra, másrészt a kártyát szálláshely-szolgáltatásra, meleg étkezésre, illetve szabadidős, egészségmegőrző célra is igénybe vehetik a munkavállalók. A SZÉP kártya “három zsebében”  a fizetőszálláshelyek igénybe vételére maximum 450 ezer forint áll rendelkezésre,  meleg étkezésre évente maximum 150 ezer forintot igényelhetnek a munkavállalók, rekreációs célra éves szinten maximum 75 ezer forint a keret a teljes összegből.

Bába Ágnes elmondta: a K&H az elmúlt év végén lépett a SZÉP Kártya kibocsátására jogosult intézmények sorába. A vezérigazgató-helyettes kifejtette: a K&H kiterjedt kis- és középvállalati, valamint nagyvállalati ügyfélkörére alapozva jelentős növekedést vár a következő hónapokban a kártya-szerződéskötések terén. Az elfogadói oldalon a K&H elsők között a Danubius Hotels Grouppal kötött megállapodást, és jelenleg közel háromezer elfogadóhellyel zajlanak a szerződéskötések.


A bank az egyik legnagyobb bankkártya elfogadó POS hálózattal rendelkezik Magyarországon, és 17 százalékos részesedése van mind a belföldi, mind a nemzetközi forgalom szempontjából fontos fizető szálláshelyek között – emelte ki a vezérigazgató-helyettes.

Azoknak a munkáltatóknak, amelyek a 2012-re kafetéria rendszerükbe beépítették a SZÉP Kártyát, először szerződniük kell a SZÉP Kártya kibocsátójával, a szerződés megkötése után elektronikusan rendelhetik meg a kártyát munkavállalóik számára. A SZÉP Kártya partnerek számára kialakított szolgáltatási csomagok a bankkártyák elfogadásához hasonló fizetési gyakorlat alapján működnek, a kártyatulajdonosok egy online felületen bármikor ellenőrizni tudják költéseiket, egyenlegüket – ismertette Bába Ágnes.