Turisztikai illetékből fejleszt a székelyföldi Kovászna

Turisztikai illetékből fejleszt a székelyföldi Kovászna

A Kovászna városi önkormányzat idei két kiemelt fontosságú terve wellness központ építése és a gőzmozdonnyal vontatott kisvasút beindítása.

A lap által idézett Lőrincz Zsigmond, Kovászna polgármestere szerint hathektáros területre építenék meg a wellness központot, amelyben a tervek szerint szabadtéri strand, ásványvizes gyógykezelő központ, fedett medence és bowling pálya is várja majd a fürdővendégeket.

A befektetés becsült értéke mintegy ötmillió euró (1,625 milliárd forint), és a tervek szerint a román fejlesztési minisztérium támogatásával valósítják meg. A munkálatokat még ebben az évben megkezdik.

A gőzmozdony által vontatott, Kovászna és Kommandó között közlekedő kisvasút beindítása a város önkormányzatának másik kiemelt terve. A keskeny nyomtávú vasút és a sikló felújítására legkevesebb 3 millió euróra van szükség. Ehhez előzetesen szükséges a terület tulajdonjogának rendezése is.

A román művelődési minisztérium öt évvel ezelőtt hagyta jóvá a közhasznúnak nyilvánított Kovászna–Kommandó kisvasút és sikló területének a kisajátítását. Ezzel együtt a kormány egymillió lejt hagyott jóvá eszközvásárlásra.

A kovásznai önkormányzat 2007-ben kezdte el a kisajátításhoz szükséges dokumentáció összeállítását, eddig több szerelvényt sikerült megmenteni az enyészettől.

A területek jogi helyzetének tisztázása mellett az ipari műemlék újraindítását nehezíti az is, hogy a síneket mintegy 4 kilométer hosszan föld és kőtörmelék borítja.

Az önkormányzat a fejlesztéseket a turisztikai illetékből valósítja meg. Az elmúlt évben befolyt 800 ezer lej 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A tavalyi turisztikai illetéket a 480 méter hosszú sípálya felszerelésére költötték, éjszakai kivilágítást, felvonót és hóágyút kapott a pálya.