Új munkahelyek Vásárosnaményban

Új munkahelyek Vásárosnaményban

faMintegy százhúsz-százharminc millió forintos beruházással faipari üzemet, valamint egy gyakorlati oktatóközpontot hozna létre a Bereg Tüzép Kft. Vásárosnaményban.

Az építőanyag-kereskedelemmel foglalkozó társaság a közelmúltban építette fel a több csarnokrendszerből, irodaházból és egy tüzéptelepből álló telephelyét mintegy 564 millió forint értékű, részben uniós támogatású pályázat segítségével.

Kerezsi István elmondta, a termékskála és az üzleti mozgástér bővítése érdekében faipari tevékenységgel egészítené ki profilját a társaság, amely egy gyártóüzemet létesítene a vásárosnaményi telephelyén. A becslések szerint 120-130 millió forintba kerülő beruházás részben saját erőből, részben bankhitelből valósulna meg, a termeléshez szükséges géppark beszerzését pedig – a lehetőségek szerint – a már meglévő technológia cseréjével oldanák meg.

Az üzemcsarnok kedvező esetben márciusra elkészülhet, a termelést pedig május végén indítanák be – tette hozzá az ügyvezető.
    
A jelenleg tizenhét főt foglalkoztató, oktatóhelyként is akkreditált vásárosnaményi cég a faipari üzeméhez kapcsolódóan a szakmunkás tanulók képzését segítő gyakorlati oktatóközpontot hozna létre. Kerezsi István tájékoztatása szerint az ehhez szükséges infrastruktúra már most rendelkezésre áll, mivel a telephely műszakonként 85 embert tud befogadni. A faipari üzemegység és az oktatóközpont beindítása 30-40 fős létszámbővítést tenne lehetővé; az oktatók felvétele mellett logisztikai, szállítmányozási és pénzügyi területén alkalmaznának dolgozókat, de megváltozott munkaképességű emberek számára is kínálnának munkalehetőséget.
    
A Bereg Tüzép Kft. 2010-ben 200 millió forint körüli nettó árbevételt ért el. A szabolcs-szatmár-beregi városban korábban már működött faipari üzem. A forgácslap-gyártással és laminálással foglalkozó, svájci érdekeltségű Interspan Kft. tavaly zárta be az addig mintegy 200 főt foglalkoztató üzemét.